Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 9 (206. szám) - Az ülésnap megnyitása - A kulturális örökség védelméről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SZABÓ ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
2930 illetőleg a tulajdonjoggal kapcsolatos problémákat, amelyek szintén az ellen szólnak, hogy épp ezt a fajta szabályozást tegyük magunkévá. Harmadszor: ez a törvény bevallottan egy ker ettörvény. A kerettörvényjelleg melletti indok úgy szól, hogy ez teremt jogbiztonságot, mert hiszen a változó élethez kellene állandóan igazítani az azt szabályozó jogszabályokat; ha ez törvény, akkor minduntalan törvényt kellene módosítani. Mennyivel egys zerűbb tehát, ha a törvény csak felhatalmazást ad, és a jogszabályokat kormány- vagy miniszteri rendeletek, netán hivatali belső utasítások formájában fogalmazzuk meg. A magam részéről úgy vélem, hogy semmivel nagyobb jogbiztonságot nem teremt az, ha nem a nyilvános vitának alávetett és a nyilvános vitában megvédendő törvényjavaslattal, hanem hivatalnokok vagy hivatalnokok által felkészített politikusok egyszerű aláírásával módosítjuk az életet egyébként befolyásoló jogszabályokat. De ha már kerettörvényről van szó, akkor úgy gondolom, éppen egy kerettörvénytől lett volna indokolt, hogy megkísérelje megteremteni azt a szakmai konszenzust, amelynek birtokában a szakma magáénak érezhetné ezt a törvényt, és magáénak érezhetné az e törvény felhatalmazásából kele tkező miniszteri vagy kormányrendeleteket is. Sajnálatos, hogy ez a konszenzus szemlátomást elmaradt. A hírközlési törvény vitájában egyébként erről a kerettörvény dologról már egyszer elmondtuk a véleményünket, nem kívánok senkinek ötleteket adni, de ha a jogbiztonságot ez szolgálja igen nagy módon, akkor azt gondolnám, hogy a jogalkotásról szóló törvényt kellene módosítani, bevezetve újra a törvényerejű rendelet fogalmát, és akkor a továbbiakban egyetlen törvény módosításával sem kellene itt az időt múlat nunk. Negyedszer: ez a törvény címével ellentétben nem a kulturális örökség védelméről szól, hanem a kulturális örökségvédelmi hivatal létrehozásáról. Létrehoz egy végletekig centralizált hivatali rendszert, szervezetet, de nem mondja meg, hogy miért. Én p ontosan tudom, hogy a kormány vezető ereje, a FideszMagyar Polgári Párt épp hétvégi kongresszusán iktatta alapszabályába, hogy a Liberális Internacionálét elhagyva immár konzervatív párt, de azt gondolom, hogy az a centralizációs düh, ami ebből a törvényt ervezetből árad, hatékonyan cáfolja ugyan alkotóinak liberális szellemiségét, de nem a liberalizmus, hanem a józan ész szabályainak mond ellent. Úgy gondolom, hogy Magyarországon létezik a kulturális örökség védelmében működő bevált múzeumi intézményrendsz er. A javaslat ezzel az örökséggel szemben próbálja a kulturális örökség védelmét megvalósítani, elvonva hatáskört onnan, ahol eddig hatáskör volt; onnan, ahol ez a hatáskör százhúsz éve jó helyen volt; onnan, ahol ennek a hatáskörnek a gyakorlásához megva n a szükséges szakértelem. Ebben az értelemben tehát, noha igaz, hogy ez a törvény szimbolizálja, hogy benyújtója nem liberális, de ez a törvény nem is konzervatív, nem tükrözi azt a konzervatív szemléletet, amely szerint a bevált módszereken, bevált hagyo mányokon, az élet által igazolt hagyományokon csak rendkívül indokolt esetben szükséges változtatni. Ezzel az indokolással a kormánytöbbség, az államtitkár úr, a kormánytöbbség nevében felszólaló képviselőtársam és a kulturális bizottság elnöke adós maradt . Ötödször. Ha a törvény - és nem kétlem, hogy így lesz - hatályba lép, akkor ígérete vagy víziója szerint bekövetkezik a gyors és hatékony egyablakos ügyintézés korszaka. (10.30) Ezzel szemben azonban a helyzet az, hogy ezentúl a kulturális örökség védel mének ügyében a hatósági jogköröket nem szakértők fogják gyakorolni, hanem hivatalnokok. Ráadásul nem helyben lévő szakértők, hanem a legjobb esetben a megyeszékhelyen, de esetleg csak a regionális központban székelő hivatalnokok. Sem helyismerete, sem sza kértelme nem lesz a szóban forgó hivatalnoknak ahhoz, hogy ezt a hatáskört gyakorolja, ezért tehát nem is igen tehet mást, mint hogy tanácsot kér attól, aki ezt a hatáskört eddig is gyakorolta: a helyben lévő szakértőtől. Mindez feleslegesen bonyolítja és elbürokratizálja a döntéshozatal mechanizmusát.
