Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 7 (204. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - MÉCS IMRE (SZDSZ):
2729 Tisztelt Képviselő Úr! Én nem tudok olyan körülményről, amely az ön által említett projektek megvalósítását gátolná. A környezetvédelem területén jelentkező lemaradás felszámolása, a hitelkeret felhasználása Magyarország alapvető érdeke. A Veszprém megyei önkormányzatok és társaságok feladata pedig a konkrét p rojektek kidolgozása, mivel ezek nélkül a hitelkeret kihasználása továbbra is minimális marad, ugyanakkor a hitelkeret rendelkezésre tartása, illetve az árfolyamváltozásból származó veszteségek végső soron a központi költségvetést terhelik. Ugyanakkor az e mlített költségek figyelembevételével azt javasolnánk a térségnek, hogy más hitel- és forráslehetőségek bevonását is mérlegelje, így például az EU SAPARD- és ISPAforrásainak felhasználását vagy az EU fejlesztési intézmények, az Európai Fejlesztési Bank hi teleinek felvételét. Tisztelt Képviselő Úr! A minisztérium azon dolgozik, hogy a térség tudjon élni ezzel a lehetőséggel, és bízunk abban, hogy a jövőben hatékonyabban tudunk ennek végrehajtása érdekében együtt dolgozni. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Ta ps a Fidesz és az FKGP soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Mécs Imre képviselő úr, az SZDSZ képviselője: "Mégsem közös a millennium" címmel. A képviselő urat illeti a szó. MÉCS IMRE (SZDSZ) : Elnök Ú r! Tisztelt Ház! Arra számítottam, hogy a Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára itt lesz, hiszen a napirend utáni felszólalás műfajából következik, hogy nem lehet válaszolni a kormány képviselőjének reagálására, amit most teszek meg. Remélem, el fogja olvasni, amit mondok. 1999, majd 2000 utolsó parlamenti ülésén foglalkoztam azzal a kérdéssel vagy vággyal, óhajjal, hogy legyen közös a millennium a Kárpátmedence valamennyi nemzete és nemzetisége számára, akiknek ősei a történelmi Magyarországon éltek, a Szent István által alapított állam természetes részei, alkotói és közrehatói voltak. Az ezer évet nem egyedül mi, magyarok éltük meg, hanem együtt, egymással, egymásra hatva, egymást gazdagítva. Azt is elmondtam, hogy számunkra páratlan lehetősége t nyújt ez az évforduló arra, hogy a Kárpátmedence népei számára tett gesztusokkal oldjuk az utóbbi két században felgyűlt s többnyire mesterségesen szított feszültségeket, és példát adjunk integrációs képességeinkről, mentalitásunkról. Sajnálatosnak tart om, hogy az államtitkár úr mindkét alkalommal első reakciójában pártpolitikai szurkálásokat engedett meg magának, nem látván be, hogy mondandóm nemcsak pártpolitika feletti, de az itt élő nemzeteket magába foglaló, közös szellemiséget sugárzott és várt el a felelős magyar kormánytól, amelyet ön képviselt. Nem volt szerencsés azon megjegyzése, hogy az első ciklusban a honfoglalás 1100 éves megünneplésekor az SZDSZ vezette kultusztárca elmulasztotta mindezt. (Dr. Fazekas Sándor: Így van!) A honfoglalás jubile umának ünneplése a Kárpátmedencei népek számára sokkal nehezebben elfogadható, mint az államalapításra, közös életünk színterét képező államra való megemlékezés. Hadd említsem meg, hogy a szlovák nemzet, amelynek egésze a magyar állam keretében élt 1920i g, külön szót használ a történeti Magyarországra, Uhorskónak nevezik, megkülönböztetve a mai Magyarországtól, amelyet Madarskónak neveznek. Azt is sajnálom, hogy az államtitkár úr félreértette felszólalásaimat, és a határainkon belül élő nemzetiségekre von atkoztatta, holott pontosan fejeztem ki magamat, de azok bevonása magától értetődő és természetes, mármint a határokon belülieké. Az alapgondolat azonban az, hogy a szomszédos országokban, önálló államokban élő nemzetek és népek számára tegyük lehetővé, ho gy magukénak érezhessék közös múltunkat és annak egyik legfontosabb rekvizitumát, az ezeréves államiságot. Ehhez azonban nagyfokú tapintat, érzékenység, nyitottság szükséges, amelynek párosulnia kellene kulturált kezdeményezésekkel, amelyeknek nyomát sem l áthatjuk. (Dr. Fazekas Sándor: Az SZDSZnek nem lehet nyomát látni ezekben a témákban!)