Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. május 7 (204. szám) - A magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
2655 szeretném, nem vagyok ellene, hogy legyen ünnep, bár azt gondolom, akkor ismét költőhöz nyúlva: Babits '23as versében, a "P etőfi koszorúi" címűben "vak Megszokás"ról és "süket Hivatal"ról beszél, tehát az ünnepet nem a hivatal és nem a törvény teszi, hanem az, ami itt van belül. Elhangzott egykét olyan dolog, amire szeretnék reagálni, bár nem vagyok történész, és nem is az én tisztem. Horváth Béla képviselőtársam meglepődött, hogy a gyereke dolgozata kapcsán kiderült, a magyar egyház hogyan és milyen módon vett részt a magyar szabadságharcban. Nem kell ehhez történésznek lenni, mondjuk, egy ma nem igazán divatos, bár szerint em megérdemelné, vitéz Somogyváry Gyula "A katonacsillag megfordul" című könyvét kellene elolvasni, vagy egy XX. századi magyar költőt, akit magyarként gyilkoltak meg '45ben, Sárközi Györgyöt, a "Mint oldott kévét", vagy hogy napjainknál maradjak, Bona Gá bor viszonylag fiatal hadtörténészünk háromkötetes munkáját, amelyben a szabadságharc tábornoki karától majdnem a közkatonákig lebontva mindenkinek az élete megvan, és ott világosan szerepel, hogy milyen nemzetiségűek, milyen egyházi személyiségek vettek r észt a magyar szabadságharcban. Azt hiszem, a magyar szabadságharc '48tól '49ig bőven ad időpontot, akár a tavaszi hadjárat csatáinak bármelyikét, amely megfelelne az ünneplésnek. Szóba került a Hősök tere. Azt gondolom, nem adhatunk utasítást Demszky Gá bornak, és ez nagyon helyes. Azt gondolom, nem helyes, ha a parlamentben olyanokat bántunk, akiknek itt nincs lehetőségük védekezni. Ezt többször elmondtam - megvédtem azon az oldalon ülőket is , ne foglalkozzunk azokkal, akik itt nem tudják magukat megvé deni. Feltételezem azonban, hogy Demszky Gábor, illetve a budapesti közgyűlés a maga jogával élve meg fogja találni azt a megoldást, amellyel a gyerekek igenis élvezhetik azt a helyet, igenis közel kerülhetnek az emlékhelyhez, de oly módon, hogy az mégis e mlékhely legyen. Csak arra tudok hivatkozni, hogy szerte a világban járva láttam, a Diadalív alatt miniszoknyás francia lányok úgy csókolóznak, hogy lányos anyákat elvisznek onnan, és ez a franciá knak, akikben nagyon nagy a nemzeti büszkeség, a világ legtermészetesebb dolga. Azt gondolom, ez a kettő belefér. Emlékszem, Balassagyarmaton gyermekkoromban a Madáchszobor, amely nagyon szép szobor, ölébe örömmel ültünk fel, és soha egyetlen rendőr nem v olt az átkosban, aki azt mondta volna, hogy mars onnan le, mert a szobrot magunkénak éreztük. Tehát azt gondolom, a kettő között is meg lehet találni a harmóniát. Idéztem a "rendületlenül"t - ígértem magamnak, hogy rövidebb leszek , és szeretném ezzel be fejezni. Amikor minket ideküldtek, akkor természetesen törvényt alkotni küldtek és nem történészkedni; törvényt alkotni az ország javára, az ország érdekében, és az ország, gondolom: minden magyar állampolgár. Helyes, ha foglalkozunk azzal is, ami a nemzet múltja vagy ennek a múltnak a megörökítése, de ha ebben konfrontálódunk, élesebb vitát gerjesztünk, hogy magyarul beszéljek, mint amekkora indokolt, akkor ez azokban, akik hallgatnak minket, rossz szájízt kelt. Azt gondolom, erre nincs szükség. A magam ré széről úgy érzem, hogy a magyar hősökről vagy pontosabban: a magyar hazáért életüket áldozó hősökről emlékezzünk meg, adjuk meg a kegyeletet, ne tegyük kötelezővé iskolában ezt. Az iskolákban nem így kell. Valaki már elmondta, talán Takács képviselőtársam, hogy ez az oktatás dolga. De adjuk meg a lehetőségét annak, hogy - Zrínyi szavaival - egy nemzetnél sem vagyunk alább valóak; Zrínyi ugyan hozzátette: különbek se, olyanok vagyunk, mint ők. Tehát igenis emlékezzünk a múltunkról, igenis emlékezzünk rájuk, igenis ne szégyelljük őket, de büszkébbek se legyünk, mint mások, és akkor az a bizonyos nagyvilág, amit Vörösmarty a Szózatban emleget, minket oly módon fogad be, hogy ez nemcsak egy ezeréves nemzet, hanem kulturált, európai nemzet is. Köszönöm szépen. (T aps.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :
