Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. április 20 (203. szám) - Az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes egészségügyet érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP):
2582 érvényesek a 2001. január 1jén érvényes kapacitáslekötési megállapodások, amelyeket még a LXIII. törvényben szereplő normatívák alapján határoztak meg, mert a LXIII. törvény hatályon kívül helyezésével lényegében a melléklet, a normatívák is eltűnnek, vagy legalábbis nem képezik a törvény részét, ezek a jövőben nem léteznek. Hogy aztán majd bekerülneke valamilyen végrehajtási rendeletbe, vagy nem kerülnek be, azt nem tudjuk, de az Alkotmánybíróság nagyon egyértelműen a normatívák törvényi meglétét írta elő. Tehát én azt gondolom, szükséges, hogy annak is, ami majd ezután történik, legyen egy etalonja, és egy törvényi rendszerben szereplő normatív szabályozást az Alkotmánybíróság 2002ben, 2003ban is joggal számon fog kérni. Ami pedig azt illeti, hogy vane szükség regionális egyeztetésre, igen vagy nem; képviselőtársam, nem hiszem, hogy az Orvosi Kamara megyei felépítése gátolna egy regio nális egyeztetést. Jó lenne egyébként, ha legalább ilyen kérdésekben elmozdulnánk a régiók felé, annál is inkább, mert uniós forrásokat is így lehet megszerezni, és nagyon jól tudjuk, hogy számos olyan diagnosztikai, terápiás szakfeladat van az egyetemekre , nagy térségi kórházakra telepítve, amelyek nincsenek minden megyében. Tehát én tisztelettel azt javasolnám, hogy fontoljuk már meg ezt a térségi együttműködést; igen, ez egy új elem, 1996ban még magunk se gondoltunk erre. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak, FideszMagyar Polgári Párt. SELMECZI GABRIELLA (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Té ny az, hogy amikor az egészségügyről beszélünk, vitatkozunk, akkor örökösen visszatérünk a kétharmados önkormányzati törvényhez, és mindig leragadunk ennél a kérdéskörnél. Az ajánlás 11. pontjában megfogalmazott módosító javaslatunk is tulajdonképpen ezekn ek a vitáknak az eredménye. Ellenzéki képviselőtársaim, mi is többször felszólalunk amellett, hogy hogyan lehetne az úgynevezett mazsolázós privatizációt megállítani, és hogyan lehetne valamiféle kontrollt beépíteni a rendszerbe. Mindig elakadunk ennél a k érdésnél, mert a kétharmados önkormányzati törvény az önkormányzatok, illetve a tulajdonos hatáskörébe utalja ezt a kérdéskört, és a mi vitáink egyik eredménye volt ez a módosító javaslat, hogy próbáljunk meg beépíteni egy olyan lépcsőfokot, hogy ki kell k érni az úgynevezett feladatátadási megállapodások megkötése előtt az egészségügyi miniszter úr véleményét. Hallgatva itt a vitát, mi megfontoljuk azokat az érveket, ellenérveket, amelyeket Kökény Mihály képviselőtársunk mondott, hiszen mi is érezzük, hogy alapvetően nem ez az üdvözítő megoldás, hanem egy átfogó törvénymódosítás. A mi problémánk tulajdonképpen hasonló az itt elmondottakhoz, tehát a hozzászólásommal azt szeretném megerősíteni, hogy megfontoljuk ezeket az ellenérveket, amelyek a 11. pontban me gfogalmazott módosító javaslat mentén elhangzottak, és vagy próbálunk valami jobb megoldást találni, vagy pedig adott esetben elállunk ettől a módosító javaslattól. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Áder János) : A kétperces hozzászólásoknak a végére értünk, úgyh ogy megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, Magyar Szocialista Párt. DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 12., 18., 30., 31. és 32. pontjaiban érintett javaslatok mellett szeretnék érvelni. Az utób bi három arról szól, hogy a kormánynak, illetve az egészségügyi miniszternek adott felhatalmazások mértékét csökkentsük, ne engedjük meg, hogy az eddig törvényben megalkotott szabályok helyébe kormányrendelet és miniszteri rendelet lépjen.