Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. április 20 (203. szám) - Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem állami elismeréséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
2532 egyetem későbbi megalakulása azzal, hogy emiatt csorbulhatnak a külpolitikai téren elért eredményeink. Vajon a Magyar Köztársaság min iszterelnöke, az Osztrák Köztársaság kancellárja, a Bajor Szabad Állam miniszterelnöke, valamint a BadenWürttemberg tartomány miniszterelnöke által 2001. február 22én kiadott közös kormányfői nyilatkozatban foglalt célok megvalósításának az elhalasztása arányban álle annak a követelménynek a teljesítésével, hogy nem ismerjük meg a Magyar Akkreditációs Bizottság véleményét erről a megalapítandó intézményről, mint reménybeli egyetemről? Joggal vetődhet fel, hogy miért kell törvényt alkotni, miért nem elege ndő módosítani a felsőoktatásról szóló törvény egyetemeket felsoroló mellékletét. Nos, az MDF véleménye szerint azért szükséges törvényt hozni erről az egyetemről, mert létét nemzetközi szerződés határozta el, és reményeink szerint jövőbeni rangjának megfe lelően kell hogy helyet kapjon és ismertté váljon az európai egyetemek közösségében. Ez a törvény - élve a törvényalkotó jogaival - annak ellenére egyetemmé minősíti ezt a továbbképző intézményt, hogy ez csak egy tudományterületen ad ki oklevelet. A felsőo ktatási törvény hatálya alá tartozó egyetemeknek legalább két tudományterületen kell kiadniuk okleveleket, azaz az Andrássy Gyula Egyetem már említett sajátossága is indokolja ennek a külön törvénynek a megalkotását. Az intézmény szakjainak az akkreditáció ját - ami még nem történt meg - meg kell előlegeznie a törvényt támogató képviselőknek. A Magyar Akkreditációs Bizottság az oktatási miniszter kérésére rendkívüli eljárás keretében indítja meg ennek az intézménynek az előakkreditációs folyamatát. Tisztelt Ház! Az egyetem működésének anyagi feltételeit a kormány már megteremtette egy kormányhatározat révén. Több észrevétel hangzott el ebben az ügyben, kifogásolva, hogy miért nem a költségvetésről szóló törvényben szerepel ez a támogatás. Nos, a költségvetés nem tartalmazhat olyan címeket vagy alcímeket, amelyek létéről még nem döntött az Országgyűlés, azaz minden tekintetben a támogatás jelenlegi megoldása az indokolt. Miért annyira különleges esemény ennek az egyetemnek az alapítása - vetették fel a bizottsá gi vitákban , hogy külön törvény rendelkezzen erről, amikor már eddig is több egyetemünkön van négy vagy öt évfolyamos német nyelvű képzés valamennyi tantárgy tekintetében? Német nyelvű kurzusok már több éve működnek a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, a Budapesti Műszaki Egyetemen vagy a Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetemen. Azaz már van szakmai háttere és múltja a német nyelvű felsőoktatási képzésnek a jelenkor Magyarországán is. Nos, ez az egyetem egy magas színvonalú, elitképző intézm ény lesz, és ennek léte és fenntartásának körülményei túlfeszítenék az előbb említett egyetemeken rendelkezésre álló lehetőségeket és kereteket. A diákokat Európa legjobb végzős diákjai közül toborozná ez az új egyetem, és az egyetem vezetésébe és oktatói karába pedig Európa legjobb német nyelvű egyetemeiről kíván oktatókat hívni. Tisztelt Ház! Végezetül hadd említsek meg egy történelmi hűséget, a névadó gróf Andrássy Gyula személyiségi jogát is érintő - talán - problémát. Mindannyian emlékezünk azokra az é vtizedekre, amikor Szent István királyunkat csak első Istvánként szabadott volt említeni, holott az elmúlt közel ezer esztendőben ő minden magyar számára Szent István volt. Örökbecsű történelmi drámánk címszereplője, Bánk bán egy szétszakíthatatlan névben hordozza a személynevét is és a báni méltóság nevét is. Egyre több, Széchenyi nevet használó intézmény döbben rá arra, hogy névadója egész életében a gróf Széchenyi István nevet használta, azaz feltehetően nincs joga megkurtítania éppen a példaképként felv ett személy nevét. De utalhatok gróf Klebelsbergre is s több történelmi személyiségünkre.