Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. április 19 (202. szám) - Az Állami Számvevőszék 2000. évi tevékenységéről szóló jelentés, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SZALAY GÁBOR (SZDSZ):
2477 eldugottabb helyről sikerül kibányászni. Ezért is támogatjuk külön a határozati javaslat azon pontját, amely az ÁSZ megfelelő anyagi elismerése mellett foglal állást. Összefoglalva: az Állami Számvevőszéktől továbbra is határozott ellenőrzést és objektív feltáró munkát kérve, a Független Kisgazdapárt, mint ahogy az már képviselőtársam szájából elhangzott az imént, a jelentés és a határozati javaslat elfogadását, valamint a jelentésben tett észrevételek, javaslatok megfogadását ajánl ja a tisztelt Országgyűlésnek. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Hozzászólásra következik Szalay Gábor úr, az SZDSZ képviselője. Megadom a szót. SZALAY GÁBOR (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Kovács Elnök Úr! Tisztelt Sándor István Alelnök Úr és az ÁSZ valamennyi jelen lévő tisztelt Munkatársa! Amióta emlékszem, az Állami Számvevőszék és a parlament közötti kapcsolat mindig korrekt, kiegyensúlyozott, mondhatni, példa mutató volt. Erre jó példa a mai nap hangulata is: egyrészt Sándor István alelnök úr kedves elköszönő szavai, másrészt a parlamenti pártok teljes konszenzusa, ahogyan az ÁSZ munkatársainak a munkáját, az ÁSZ ez évi jelentését - éppúgy, mint a megelőzőeket - értékelték. Úgy gondolom, mind a kettőnknek okunk van arra, hogy elégedettek legyünk a másikkal, hiszen az ÁSZ igazán kiváló munkát végzett, mindig korrekten, pontosan, átláthatóan dolgozott, és a képviselőknek igen nagy segítségére volt az elmúlt évek s okszor hektikus munkájában. Másrészt azt hiszem, hogy a parlament is, párthovatartozástól függetlenül, mindig elismerte azt a kiváló tevékenységet, amit az ÁSZ végzett. Ezek után én igazán nem kívánnék ünneprontó lenni, de ezúttal szeretnék egy apró, pici kritikai észrevételt is tenni, ami talán nem is annyira az ÁSZnak szól elsősorban, mint inkább a kormánynak, de neki annál alaposabban és keményebben; és igazán örülök annak, hogy itt ül két kiváló államtitkár úr is, akik hallhatják az én szavaimat. Miről is van szó? Az ÁSZ jelentésének mindjárt a beköszönő fejezetében azt olvashatjuk, hogy "a számvevőszéki munkát abból az alapelvből kiindulva kell folyamatosan fejleszteni, hogy a közpénz és a közvagyon hasznosításának ellenőrzésében mind kevesebb legyen a lefedetlen terület" - ezzel bizony nagyon egyet lehet érteni. Kár, hogy itt van egy olyan lefedetlen terület, ami a parlament hangulatát, vagy legalábbis az ellenzék és a kormány közötti hangulatot két éve folyamatosan rontja, és ez a Postabank ügye. (Tál lai András pénzügyminisztériumi államtitkár nevet.) A Postabank az a kritikus téma - és úgy gondolom, Tállai államtitkár úr, túl korán tetszik nevetni, és túl korán tetszik erre a témára lekicsinylően reagálni, tessék megvárni, mit kívánok ezzel kapcsolatb an mondani , a Postabank egy olyan terület, aminek a vizsgálata pont ezen előrebocsátott elvek szempontjából lenne rendkívül lényeges. Amit én hiányolok - mert a jelentésben foglaltakkal abszolút egyet tudok érteni, sok dicsérő szó hangzott el , ami hián yzik, arról szeretnék most szót ejteni. Van a kormánynak egy három évvel ezelőtt hozott határozata, ez az 1155/98. számú kormányhatározat, amelyikben a kormány arról rendelkezik, hogy miként kell a Postabank és a Magyar Fejlesztési Bank helyzetét, az előál lt veszteségek okát és eredetét megvizsgálni, valamint a postabanki stabilizációra, konszolidációra fordított közpénzek sorsát ellenőrizni. Ezen említett kormányhatározat két pontja, a 8. és a 9. pontja rendelkezik erről. A 8. pont azt mondja, hogy a kormá ny felkéri az Állami Számvevőszék elnökét, valamint utasítja a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét a Postabanknál és a Magyar Fejlesztési Banknál feltárt veszteségek keletkezésével kapcsolatos felelősségi kérdések átfogó, a döntések meghozatalában és e llenőrzésében részt vevők teljes körére kiterjedő vizsgálatára. Ez a vizsgálat megtörtént, mind a két