Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. április 19 (202. szám) - Az Állami Számvevőszék 2000. évi tevékenységéről szóló jelentés, valamint az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP):
2470 helyzet rendezésére, akkor nem oldották meg a kérdést. A polgári kormánynak kell és kellett lépnie határozottan és gyorsan az állami vagyon megőrzése érdekében. Tisztelt Képviselőtársaim! Örvendetesen állapíthatjuk meg a jelentés ből is, hogy az önkormányzati bevételek reálértékcsökkenésének folyamata a polgári kormány intézkedéseinek következtében 1998tól megállt. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a kérdést megoldottuk és a finanszírozás tökéletes és elég, de mutatja, hogy előrelépés történt. Ugyanakkor még mindig nem egyértelmű az állam és az önkormányzatok közötti feladatmegosztás, ezért az államháztartási reform keretében ezt alaposan meg kell vizsgálni, és majd a vizsgálat következményeként módosítani kell a finanszírozá si és a gazdálkodási rendszert. Az Állami Számvevőszék kifogásolja a jelentésében az önkormányzatok vagyongazdálkodási rendszerét, pontosabban heterogén gazdálkodási gyakorlatát. Ennek egységesítésében is már időszerű lenne lépéseket tenni. Ugyanakkor örve ndetes az is, hogy az önkormányzatok 1990. évi 257 milliárd forintos induló vagyona 1999 végére 2 ezer milliárdra nőtt a kárpótlás, állami ingatlanátadás, privatizáció és más vagyoncsökkentő és növelő hatások mellett. A jelentés kiemeli, hogy egyre nagyob b arányt képvisel a közbeszerzések területén a nyílt eljárás. Ez a gyakorlat hozzájárul a közpénzek elköltésének átláthatóvá tételéhez, a nyilvánosság és az esélyegyenlőség növeléséhez. Tudjuk, hogy a törvényi szabályozásból adódóan az Állami Számvevőszék nem rendelkezik olyan közvetlen eszközzel, amely ellenőrzési lehetőségeinek javulását kikényszerítené. Az intézmény és munkájának fontosságát mutatja azonban, hogy megkeresésének eleget tesznek a tárcák és ajánlásait figyelembe veszik. 60 jogszabályi és eg yéb módosítási javaslatból 29 esetben megtörtént a megfelelő jogszabályi módosítás, 24 esetben pedig ezt a fejezetek, illetve a kormány folyamatosan tették, és ez elutasított megállapítások száma mindössze 7 volt. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A z Állami Számvevőszék jelentése színvonalas, tartalmas. Ez alapján a Magyar Demokrata Fórum úgy gondolja, hogy folytatni kell az államháztartás, az egészségügy és általában a kormányzás hatékonyabbá tételét a polgárok érdekében és a közpénzek elköltésének átláthatósága és hatékonysága érdekében. (14.50) Egyértelmű véleményünk, hogy az Állami Számvevőszék teljes apparátusa, dolgozói a legnagyobb elismerést érdemlik meg; nemcsak a jelentésért, mint ahogy ez elhangzott már, egész évi, helyesebben több évi, ed digi munkájukért. Gratulálunk hozzá, és kívánjuk, hogy továbbra is ilyen tartalmas és jó munkát végezzenek mindannyiunk javára. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Takács Imre úr, az MS ZP képviselője. DR. TAKÁCS IMRE (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Medgyasszay László képviselőtársammal egyetértek abban - én magam is hangsúlyoztam , hogy teljesítménykövetelményeket kellene hozzátenni a központi költségveté sből biztosított támogatásokhoz. Ezzel egyetértek. Azzal viszont nem értek egyet, hogy az önkormányzatoknál rózsás a helyzet, magyarul, hogy '98 óta a reálértékcsökkenés megállt, mert én adatokkal bizonyítottam - és az Állami Számvevőszék jelentése a múlt évre is és most is mondja , hogy bizony a dologi kiadások körül, a dologi kiadások fedezése körül nagy baj van. A személyi jellegű kiadások viszik el az összeg nagy részét. Ez benne van, tisztelt képviselőtársam, ebben a jelentésben. Mivel biztosan képvi selőtársam is és én is járjuk az önkormányzatokat, tudjuk, hogy milyen gondokkal küszködnek, szóval nem szabad olyat mondani, ami a valósággal ellentétes.