Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. április 18 (201. szám) - A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP):
2260 abban a vonatkozásban, hogy az eddigi kedvezményes pozíciója, amely a telephelye miatt eddig érvényesült, ezután is érvényesülni fog? Úgy gondolom, hogy teljesen életszerűtlen az a fajta elképzelés, hogy majd egy villanyszerelő, aki a kis egyedi műhelyét, mondjuk, egy ötfős kis betéti társasággá akarja fejleszteni, az majd különböző módon be tud jutni a Miniszterelnöki Hivatalba, be tudja ad ni azt a pályázatát, le tudja róni annak a díjhatását, amit a Pénzügyminisztérium majd ki fog találni, és majd a Magyar Köztársaság kormánya X. Y. villanyszerelő ötfős üzemére meg fogja adni azt a kedvezményt, amit eddig normatív módon megkapott. Úgy gondo lom, hogy nagyon rossz üzenete van ennek az előírásnak. Ez a nagyon rossz üzenet pontosan az, amit Lentner Csaba képviselőtársam fogalmazott meg, hogy a kis- és középvállalkozók nem lesznek abban a helyzetben, hogy a jelenlegi pozíciójukat fenntarthassák, megtarthassák, már ami az adórendszert illeti. A következő ilyen, amelynek kapcsán feltétlenül konstatálnom kell a félelmeim beigazolódását: egyértelmű volt az államtitkár úr és fideszes képviselőtársaim hozzászólásaiból is, hogy a cél az, hogy minden önko rmányzat kötelezően vesse ki a helyi adót. Minden vonatkozásban az az előírás és az a követendő magatartás ezek szerint, hogy a helyi adók egységesek legyenek. Nagy valószínűséggel arra is lehet számítani, tisztelt képviselőtársaim, hogy amikor a költségve tés készül, a következő két, három- vagy négyéves költségvetése a következő kormányzatnak, akkor a Fidesz elképzelése szerint ezeket a helyiadóbevételeket egyre nagyobb arányban központosítani fogják, magyarul ennek helyi adó jellege egyre kisebb mértékb en fog jelentkezni. Eljutottunk odáig, hogy megvan a minimális nyereségadó kategóriája. Tisztelt Képviselőtársaim! A reprezentációról szólnék néhány szót. Fél évvel ezelőtt fogadtuk el az adótörvények között azt a megszorítást, amit most tulajdonképpen a k ormányzat is szándékozik enyhíteni. A 20012002. évi költségvetés tárgyalása során fogadtuk el azt a törvénymódosítást, amely az általános hatály alól kivesz négy szervet, az Országgyűlés Elnökének Hivatalát, a Köztársasági Elnök Hivatalát, a Miniszterelnö ki Hivatalt, illetve a Külügyminisztériumot, mert ezeknek nem kellett volna fizetni reprezentációt. Fél éven belül most foglalkozunk harmadszor a reprezentációval. Az a kérdés, hogy mindez kellő időben történte meg. Úgy gondolom, hogy ha koncepcionálisan nézzük a problémákat és a koncepció hiányát állapítjuk meg, akkor eleve nem lehet kellő időről beszélni. Másrészről pedig úgy gondolom, hogy akkora volt a vállalkozók körében a felzúdulás, hogy nincs olyan frakció ebben az Országgyűlésben, amelyik ne támog atta volna akár rendkívüli eljárásban, sürgős eljárásban is azt a fajta módosítást, hogy a kormányzat az eredeti szabályokhoz visszatér, legfeljebb 2,5 millió forintban maximálja a reprezentációra való költés lehetőségét. Úgy gondolom, hogy ez egyetlenegy nap alatt átment volna a parlamentben február hónapban, és most nem kellene nekünk azzal foglalkozni, hogy vajon meddig kell a vállalkozóknak a jelenleg élő szabályok szerint befizetniük azt az 55 százalékos büntetőadót. Államtitkár úr, egyelőre be kell fi zetni, a vállalkozók túlnyomó többsége be is fizeti, mint jogkövető magatartással rendelkező vállalkozók. (13.20) Hiába mondom én, hogy január 1jéig visszamenőlegesen egészen biztosan vissza lesz állítva a régi rendszer, megfelelő korlátokkal, egyelőre a vállalkozások túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy a kormány által előterjesztett, a Magyar Köztársaság parlamentje által elfogadott törvény mindenki számára követendő magatartást ír elő, és ezért, joggal, az APEH a következő revízió alkalmával vizsgálhatj a azt, hogy VI. hó 30áig, ha akkor fog majd ez a törvény életbe lépni, helyesen alkalmaztae azokat az előírásokat, amelyeket alkalmazniuk kell - mert alkalmazniuk kell. A kormánynak a becsületszava, ígérete, újságcikkekbeli üzenete ebben a vonatkozásban nem kellő jogforrás. Ami pedig a kamionok, repülőgépek kilométerfutását illeti, túl azon, hogy a kormány, ezt a részét a dolognak akceptálva, kivette azokat az ominózus paragrafusokat, amelyeknek egyáltalán létjogosultsága van abban a vonatkozásban, amit a z államtitkár úr mondott, én mégis azt mondanám,