Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. április 17 (200. szám) - Döntés önálló indítvány tárgysorozatba-vételéről - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP):
2130 akkor, de ő is azt mondta, amit én is kérek önöktől, hogy hozzunk döntést, hogy mielőbb megkaphassák a civil szervezetek, és ezért kérjük a kivételes és sürgős eljárást. Köszönöm szépen a szót . (Taps a MIÉP soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, bizottsági elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Felhívom a figyelmüket arra, hogy a Házszabály értelmében a kivételes eljárásban történő tárgyalás elfogadásához a jelen lévő országgyűlé si képviselők négyötödének szavazata szükséges. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetérte az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot. Az Országgyűlés 301 igen, 11 nem szavazat és 3 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy az előterjesztést kivételes eljárásban tárgyalja. Tisztelt Országgyűlés! A bizottság kérte a kivételes eljárásban történő sürgős tárgyalást. A Házszabály értelmében a sürgős tárgyalásbavételhez is a je len lévő országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetérte a kivételes eljárásba vett előterjesztés sürgős tárgyalásával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 316 igen, 2 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett a kivételes eljárásba vett előterjesztés sürgősséggel történő tárgyalását elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály 125. § (3) bekezdése értelmében az országgyűlési határozati javaslat vitájának lefoly tatására kijelölöm a költségvetési bizottságot. Döntés önálló indítvány tárgysorozatbavételéről ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportja a Házszabály 98. § (5) bekezdése alapjá n az Országgyűlés döntését kérte a Kósáné Kovács Magda, Szabó Zoltán és Suchman Tamás képviselők által benyújtott H/3815. számú, a büntető törvénykönyv módosításáról szóló országgyűlési határozati javaslat tárgysorozatbavételéről . A tárgysorozatbavételrő l az Országgyűlés az előterjesztő legfeljebb ötperces felszólalása után határoz. A tárgysorozatbavétel tárgyában képviselőcsoportonként egy képviselő, valamint a független képviselő legfeljebb két perc időtartamban felszólalhat, majd az előterjesztő a fel szólalásokra két perc időtartamban válaszolhat. Először megadom a szót Kósáné Kovács Magda képviselő asszonynak, ötperces időkeretben. Öné a szó. KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP) : Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A történelmi pillanat és a jogalkotás morális kényszerének ritka összetalálkozása ez a mai nap. Mindazok, akik velem együtt részt vettek a délelőtti megemlékezésen, tudják, hogy a holokauszt mindannyiunk múltja, azoké is, akik nem voltak érintve, azoké is, akik szenvedői vagy a szenvedők leszármazottai. Az a rövid országgyűlési határozati javaslat, amelyet benyújtottunk, sokkal inkább morális gesztus, semmint jogilag megérvelhető tervezet. Morális gesztus, mert tudomásul vettük és vesszük, hogy az igazságügyi tárcában elkezdődö tt a büntető joganyag felülvizsgálata, tudomásul vettük és vesszük, hogy ez a felülvizsgálat időt igényel. Az országgyűlési határozat nem tartalmaz mást, mint kérést, kérést a kormánynak, kérést a joganyag előkészítőinek, hogy gondoljanak arra, a holokausz t tagadása napjainkban újra és újra fejét felütő jelenség. Gondoljanak arra, amire ma minket egy holokauszttúlélő figyelmeztetett, hiszen azt mondta, hogy a holokauszt relativizálásának, a holokauszt tagadásának jelenségével kényszerülünk együttélni, és a zt kérte tőlünk, amit mi is kérünk: ne tűrjük ezt.