Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 30 (199. szám) - A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - TARDOS MÁRTON, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója:
1902 jelentenek problémát, hanem az, ami hiányzik ebből, konkrétan az úgynevezett reprezentáció, pontosabban a természetbeni juttatás megadóztatásának kérdése. (10.00) Ez az önkormányzatokat igen jelentősen érinti. Gondolom, államtitkár úr is pontosan tudja, hogy nem megkerülhető az önkormányzatoknál a reprezentáció, ilyen költségek kifizetése. Ugyanakkor ismeri most már az államtitkár úr is nagyon sok önkormányzat költségvetését, és tudja, hogy a többletfeladatokra nem kapták meg a szükséges forrást az önkormányzatok. Ez is egy olyan többletfeladat, amely bizony jelentős tétel. Nem tudom, hogy m eddig tart az a folyamat, amelyet a miniszterelnök úr valamikor úgy fogalmazott meg, hogy az önkormányzatok pénzügyi kiszárításának folyamata. Úgy érzem, hogy ezzel a lépéssel ez folytatódik tovább. A másik kérdés a helyi adó kérdése. Egyetértünk a kedvezm ények megszüntetésével, persze amit az indoklásban leírnak, az nem egészen úgy van. Az indoklásban az szerepel, hogy az önkormányzatoknál 35 milliárd forintos többletbevétel keletkezik. Nagyon határozottan merem mondani, hogy nem automatikusan jelenik meg a többletbevétel a kedvezmények megszüntetése során, mert lehet, hogy az önkormányzatok arra kényszerülnek a kedvezmények megszüntetésével egyidejűleg, hogy csökkentsék az adó mértékét, éppen azért, hogy ezek a vállalkozók, akik most ott dolgoznak és fize tnek valamilyen szintű adót, ne menjenek máshová, ne menjenek olyan településre, ahol kisebb, vagy ne menjenek olyan országba, ahol jobb feltételekkel tudnak működni, kedvezőbb adózással. Tehát nem automatikus az önkormányzatoknál az adóbevétel, és ennek a mértékének a nagyságát sem látom sehol alátámasztva. A következő kérdéskör az iparűzési adó. A külföldön végzett tevékenység kivétele az adózásból: először nem tudtam megítélni, hogy ez mekkora nagyságrend lehet, semmit nem írnak róla, biztos, hogy jelent ős, vagy nagyon jó lobbitevékenységet végzők kerülnek ide. De, államtitkár úr, ez adóbevételkiesést jelent az önkormányzatoknál. Lehet, hogy az adózó számára nézve ez ebben az évben kedvező lesz, de az önkormányzatoknál ez csökkenti a bevételt, és visszam enőleg - az előzőekben elmondottak alapján - az önkormányzatokat nagyon rossz helyzetbe hozza. Nem kellene az önkormányzatokat tovább bántani, a költségvetésben éppen eléggé bántották az önkormányzati költségvetéseket. Nagyon röviden szólnék az illetékbevé telekről. Nem lehet elfogadni azt, hogy a cégbejegyzési eljárás illetékét ilyen mértékben, a minimális mértékig megemelik. Lehet, hogy most sokan örülnek annak, hogy sikerül kijátszani az EUelvárást, mert 1 százalékra levisszük a 2 százalékot. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Ugyanakkor a minimális bevétel megnövelése pedig nagyon rossz helyzetbe hozza a kis cégeket. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Meg adom a szót Tardos Márton úrnak, aki a foglalkoztatási bizottság előadója. TARDOS MÁRTON , a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Az eddig elhangzottak szerint hasonló módon a foglalkoztatási bizottság e témakörben meg szervezett vitája ugyanolyan volt, nevezetesen a kormánypárti képviselők ki sem nyitották a szájukat. Nem volt egy vélemény sem, amely a kormány előterjesztett álláspontját a képviselők részéről támogatta volna. Gyakorlatilag csak ellenzéki vélemények hang zottak el. Ennek ellenére a szavazás 11:8 arányban az általános vitára való alkalmasságot határozta meg. Én most az ellenzéki véleményeket próbálom rendbe foglalni. Egy nagyon bonyolult, nagyon szerteágazó előterjesztés van a Ház előtt, amely egy nagyon al apvető kérdésről szól, a pénzügyi rendszer egészéről. Itt azt a furcsaságot kell tapasztalnunk, hogy a kormány előterjeszt részkérdéseket arra hivatkozva, hogy az EU alkalmazkodási folyamata ezt szükségessé teszi, de