Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 28 (197. szám) - A polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája (T/3797. szám) - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
1748 A második pont, ami miatt nem támogatjuk: azt hiszem, senki nem vitatja, hogy ha valakinek vagy valamely szervezetnek oka lenne a sajtóh írek és értékelések miatti gyakori sértődésekre, az éppen a MIÉP és a MIÉPesek lehetnek. Voltunk mi már a sajtóban szélsőjobboldaliak, fasiszták és még ki tudja, mi minden, aminek következtében igen sok MIÉPes például az állását vesztette el. Mégsem indí tottunk az ilyen híresztelőkkel szemben sem büntető, sem polgári pereket, egyrészt azért, mert akkor állandóan a bíróságokra járhatnánk, másrészt mert úgy értékeltük, hogy az állítás az illető véleménye, és nem azt tartottuk fontosnak, amit állított, hane m azt, hogy ki állította. Az ilyesmiket hiteltelen személyek szokták állítani, akiknek a beperléséért a tollat sem érdemes felemelni. Gondoljunk csak a legutolsó, e heti eseményekre! A MIÉP a dabasi választásokon közel 14 százalékot ért el, másnap az orszá gos napilapok sorában különböző, közvéleménykutatóknak nevezett cégek értékelését - és itt az "értékelés" szón van a lényeg - hozták le, amely szerint a MIÉP támogatottsága a biztos pártválasztók körében 35 százalék közé esik. Azért emeltem ki az "értéke lés" szót, mert ez szerepel az előterjesztésben is, hogy akinek a személyéhez fűződő jogát az értékelés sérti, az követelheti a saját értékelésének a közzétételét. Aligha kétséges, hogy ez a héten megjelent sajtóértékelés a MIÉPesek érdekeit sérti, azt cá folják az előző napi választási eredmények, tehát kérhetnénk a saját értékelésünk közzétételét (Dr. Répássy Róbert közbeszól.) ; a saját értékelésünkben mi akár 41 százalékosra is taksálhatnánk magunkat, mert mi így értékeljük a támogatottságunkat, és ilyen alapon kötelezhetnénk a sajtót arra, hogy a mi értékelésünket is tegye közzé, és ezt természetesen minden sajtótermék köteles lenne ezek alapján közzétenni. Harmadik pont: ami pedig a véleménynyilvánítás miatti ellenvéleményeknek való helytadási kötelezet tséget illeti, ez oda vezethet, hogy a lapok az eddigiekhez képest minden nap akár dupla terjedelemben is megjelenhetnének, hogy meg tudjanak jelenni azok a gondolatok, amelyek helyreigazítást kérnek. Hiszen gondoljunk bele, hogy a politikai véleménynyilvá nításon túl a művészeti kritikák, a sporteseményekről történő tudósítások is mindmind maguk után vonnák az ellenvéleményközzétételi kötelezettséget, a gazdaságot elemző véleményekről, értékelésekről már nem is beszélve. Például nyugodtan lehetne így krit izálni színészi teljesítményeket, zeneműveket, képzőművészeti alkotásokat, de bírálhatnánk a sportolók formánkívüliségét is és az ezekre vonatkozó különböző véleményeket, utalásokat. Negyedik pont: és itt jön még egy igen fontos elem. Nyilvánvaló, hogy a s ajtó az óriási mennyiségben várható ellenvélemény kontra értékelés közzétételének nem tud majd eleget tenni, hiszen akkor a véget nem érő sajtóviták révén olvashatatlanok és nézhetetlenek lennének ezek a sajtótermékek, illetve elektronikus médiák. Az érint ettek tehát kénytelenek lennének bírósághoz fordulni, amire jelenleg is lehetőségük van, és ezek a perek tovább növelnék a bíróságok terheltségét. És mit érne az az ellenvélemény, amely az eredeti vélemény vagy értékelés után jó hosszú idővel, jogerős ítél et nyomán közzétételre kerülne, nyilván olyankor már, amikor az eredeti véleményt, értékelést az érintetteken kívül már mindenki elfelejtette? Ötödik pont: ismereteink szerint a rendszerváltás előtt volt már egy hasonló rendelkezés, amely a rendszerváltás során került ki a törvényekből. Érthetetlen számunkra, hogy miért kell ennek most ismét visszakerülnie. A hatodik pont, amelyet szeretnénk megjegyezni, hogy az alkotmányügyi bizottságban még nem volt kormányálláspont erről a törvénymódosításról. Tudjuk, ho gy a Pokol Béla nevével jelzett lex Pokolt már kétszer elutasította a kormány. Kíváncsiak lennénk, hogy ezzel a törvénymódosítással kapcsolatban mi a kormány álláspontja, mert azt hiszem, nem érdemes olyan témáról tárgyalni, amit a kormány nem igazán támog at. Mindezek figyelembevételével a Magyar Igazság és Élet Pártja a törvényjavaslatot nem támogatja. Köszönöm szépen. (Hegyi Gyula tapsol.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Répássy Róbert képviselő úrnak, Fidesz.