Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 27 (196. szám) - Béki Gabriella (SZDSZ) - a szociális és családügyi miniszterhez - "Tervezi-e a fogyatékos személyek jogairól szóló törvény módosítását a Szociális és Családügyi Minisztérium?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SZILÁGYINÉ DR. SZEMKEŐ JUDIT szociális és családügyi minisztériumi államtitkár:
1536 támogatásra való jogosultság feltételeit olyan szigorúan határozza meg, ahogy ez megtörtént. A szociális tárca által előterjesztett és a parlamenttel megszavaztatott szab ályozás a halmozottan súlyos fogyatékkal élőkre szűkítette le azt a kört, akiknek az eredeti törvény a nyugdíjminimum 80 százalékában határozta meg a támogatást. A súlyos, de nem halmozott fogyatékkal élőknek pedig 50 százalékot helyezett kilátásba, ami ép pen ezer forinttal kevesebb a jelenlegi támogatásnál, az emelt szintű családi pótléknál, ez utóbbit ugyanis elveszíti, ha valaki fogyatékossági támogatást kér. Tavaly ősszel egy kérdésben már rámutattam erre a problémára, akkor az államtitkár asszony arra hivatkozott, hogy az érintetteknek van választási lehetőségük, el tudják dönteni, melyik megoldás kedvezőbb a számukra. Így is van; eldöntötték: köszönik, nem kérik a fogyatékossági támogatást. Most szembesülnek azzal, hogy a törvény elfogadása feletti örö m után milyen fájdalmas csalódást készített számukra a Fidesz. Kérdezem a miniszter úr helyett ismét az államtitkár asszonyt: akare, foge valamit korrigálni a jogosultsági feltételeken a tárca? (16.20) Tervezie a fogyatékos személyek jogairól szóló törv ény módosítását a Szociális és Családügyi Minisztérium? Várom az államtitkár asszony válaszát. (Taps az SZDSZ és szórványos taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpellációra Szilágyiné Szemkeő Judit államtitkár asszony válaszol. Mega dom a szót. SZILÁGYINÉ DR. SZEMKEŐ JUDIT szociális és családügyi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Ön ismételten kérdést intézett a szociális és családügyi miniszterhez a fogyatékossági támogatás ügyébe n. Valóban, önnek igaza van, hogy a parlamentnek a fogyatékos emberek ügyeivel foglalkoznia kell. Tudjuk, hogy még többet kellene foglalkozni, mint amennyit foglalkozunk, mert a fogyatékos emberek, a fogyatékosokkal együtt élő családok nehéz helyzetben van nak. Ennek a nehéz helyzetnek azonban nem az az oka, amit ön most itt elmondott: a jövő fogyatékossági támogatása. Szeretném kicsit feleleveníteni azt a helyzetet, amelyből indultunk, amelyre épül a fogyatékossági támogatás a jövőben. A fogyatékosok körébe n nem volt teljes körű az ellátás, a vakok támogatása létezett. Szeretnék számadatokat mondani. '96ban a vakok támogatása havonta 4600 forint volt, '97ben 5300 forint, ebben az évben 8000 forint havonta. Az egyéb fogyatékossággal élő személyek nem kaptak más támogatást, mint a kiegészítő, emelt szintű családi pótlékot. Az emelt családi pótlék összege '96ban 5100 forint volt, '97ben 6300 forint volt és 2000ben 10 500 forint. Az történt, hogy a jelenlegi kormány javaslatára a költségvetési törvényben az emelt szintű családi pótlék 40 százalékkal emelkedett. Nem emlékszem rá, hogy bármikor '94 és '98 között az inflációt meghaladóan négyszeres támogatásemelésre került volna sor bármikor is. Igen lényeges eleme a jelenlegi helyzetnek az is, hogy senkitől nem vesszük el a korábbi járandóságot, senki nem jár rosszabbul, hanem aki támogatásra jogosult, megtarthatja a korábbi támogatását, vagy választhat az új lehetőségek közül. Ebből három áll rendelkezésre. Az egyik valóban az emelt szintű családi pótlék, amely nek összege 10 500 forint. A másik lehetőség, amely rendelkezésre áll, a fogyatékossági támogatásnak a kisebbik összege; ez is 9150 forint, ami bizony ahhoz képest, amekkora volt korábban - 4600 forint például a vakok támogatása , óriási előrelépés. A más ik pedig a teljes, a 80 százalékos minimálnyugdíj, aminek az összege 14 648 forint. Úgy érzem, hogy mindenkire kiterjesztve, senkitől el nem véve, a súlyos fogyatékosokat lényegesen, többszörösen jobb helyzetbe hozza ez a pillanatnyilag megindult folyamat, amely nem zárult le, és ezért arról, hogy az orvosi felülvizsgálatok milyen eredményt hoztak, ma nem tudok