Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. március 27 (196. szám) - Bauer Tamás (SZDSZ) - a miniszterelnökhöz - "Mibe kerül nekünk a Fidesz házibankja?- II." címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
1530 visszafizetésére a magyar állam vállalt kezességet. A ReorgApport Rt. feladata, hogy minél magasabb áron érté kesítse a megvásárolt rossz portfóliót, mindezt azért, hogy az állami kezességvállalás érvényesítése minél kisebb összegű legyen. A ReorgApport Rt. tevékenységét az Állami Számvevőszék, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal rendszeresen ellenőrzi. Megjegyzem, hogy a megtérülést nagymértékben befolyásolja az értékesítésre rendelkezésre álló rövid idő, a piac felvevőképessége, valamint az, hogy a nagy volumenű értékesítés lenyomhatja a piaci árakat. Természetesen a ReorgApport Rt. mindent megtesz ann ak érdekében, hogy az állam terheit minimalizálja. Jelenleg nem lehet számszerűsíteni, hogy mennyi lesz a Postabankszámla végösszege. A ReorgApport Rt. jelenleg is folytatja a még meglevő portfólióelemek értékesítését, ennek értéke több milliárd forint. Képviselő Úr! Engedje meg, hogy más aspektusból is reagáljak az ön interpellációjára. Ismert az önök képviselőcsoportjának, az SZDSZnek, illetve az ön álláspontja. Az is ismert számunkra, hogy ezt a számlát mikor és ki okozta, kinek a felelőtlen gazdálkod ása eredményezte ezt a nagy összegű tőkeemelést, amit a kormány kénytelen volt végrehajtani. Ismert, hogy ezt a számlát ki állította ki. Ismert, hogy mikor születtek VIPlisták, és mikor volt a bankok vezetőinek havi 8 millió forintos fizetésük. Képviselő Úr! Ön fordítva ül a lovon! (Taps a kormánypárti padsorokban.) Képviselő úr, egy hasonlattal szeretném bemutatni az ön gondolatait. Ön egy házban van - ez a Postabank , és amikor látja, hogy parázs van, és ebből tűz lesz, akkor nem a poroltóhoz nyúl, hane m kiszalad a házból, jó messze elszalad, és amikor a ház leégett, akkor elkezd kiabálni, hogy jé, ég a ház. És ki fogja ezt mennyiből felépíteni?! Képviselő Úr! Ön nyúlhatott volna a poroltóhoz, amikor elindult ez a parázs. Ehelyett ma számon kér és kiabál ! Ez az önök számlája, és ezt a jelenlegi kormánynak kell kifizetnie. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP soraiban. - Szalay Gábor: Akkor miért tartjátok olyan titokban?) Ami pedig a Postabank értékesítését illeti, engedje meg, hogy mivel egyre jobb an fogy az idő, biztosítsam önt arról, hogy teljes egészében az ország érdekeit figyelembe véve, és teljes egészében törvényes megoldás fog születni a Postabank kérdésével kapcsolatban. Ami pedig a vádaskodását illeti, amely úgy szól, hogy a Fidesz az MFBből és a Postabankból házibankok egész hálózatát építi ki magának, az a gondolat jut eszembe, hogy mindenki magából indul ki (Taps a kormánypárti padsorokban.) , de különösképpen ön. Ön azt a helyzetet feltételezi, hogy a Postabanknak ma is Princz Gábor a v ezetője, és a HornKunczekormány vezeti (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az országot! (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Így van!) Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Hosszan tartó taps a kormánypárti padsorokban és a MI ÉP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem az interpelláló képviselő urat, elfogadjae a választ. (Taps után:) Kérném szépen az órát visszaállítani! BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm. (Folyamatos zaj. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Köszönöm a s zót, elnök úr. Mindenekelőtt meg kell állapítanom, hogy sem arra a kérdésre nem kaptam választ, hogy mennyibe fog kerülni, sem arra a kérdésre nem kaptam választ, hogy összhangban vane a hatályos hitelintézeti törvénnyel, sem arra a kérdésre nem kaptam vá laszt, hogy a Postabank privatizációjára miért nem hirdettek nyílt pályázatot. (Folyamatos közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Meg kell állapítanom tehát, hogy semmilyen kérdésre az államtitkár úr nem válaszolt, a válasz tehát nem elfogadható. (Közb eszólások és zaj a kormánypárti padsorokból.)