Országgyűlési napló - 2001. évi tavaszi ülésszak
2001. február 13 (186. szám) - Dr. Csáky András (MDF) - az egészségügyi miniszterhez - "A promóciós tevékenység árfelhajtó hatásának visszaszorítása érdekében mit kíván tenni miniszter úr a gyógyszerforgalmazás területén?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter:
143 feladata, hogy ezzel a témával foglalkozzék. Képviselő úr nyilván jól tudja, hogy a sajtóban ez meglehetősen nagy visszhangot kapott, a vita a nagy nyilvánosság előtt folyik. A jogi előírások betartása, illetv e betartatása képezi az egészségügyi kormányzat elsődleges és kiemelt feladatát. E területen határozott ellenőrzési tevékenységet indítottam. A jogszabályok előírásait megsértők ellen, a felderített jelenség jellegének megfelelően több esetben szankciókat kezdeményeztem, sőt, feljelentéseket tettem. Hogy egy aktuális példát mondjak: a tegnapi napon újságcikk tudósított arról, hogy szakmailag rangos tudományos társaság neve alatt mintegy 70 gyógyszertárban és orvosi rendelőben olyan szórólapok jelentek meg, melyek a betegeket önértékelési skála alapján depressziós hajlamuk feltárására sarkallják. Sőt, a felhívásban egy telefonszám is szerepel, ahol pszichiátertől kaphatnak ebben segítséget, aki adatgyűjtéssel is foglalkozik. Az akcióban három gyógyszergyárnak a neve is szerepel. Velük szemben az eljárást a mai napon kezdeményeztem. Fontos hangsúlyoznom, hogy az orvosoktól és a gyógyszerészektől várható el, hogy helyes és szakmailag megalapozott értékítélettel a promóciós tevékenység szakmai kontrollját biztosí tsák akkor, amikor a betegeket tanácsokkal és javaslatokkal ellátják. Amennyiben ez eredményre vezet, úgy várhatóan a gyógyszertermékek promóciós költségei visszaszorulhatnak, és ez kedvező hatással lehet a gyógyszerárakra vonatkozóan. Hangsúlyozni szeretn ém, hogy ezen a területen frontot nyitottunk, a tárgyalások folynak, a gyógyszergyártók partnerek ennek a helyzetnek a tisztázásában, és a promóciós tevékenységnek egy korrektebb, kiszámíthatóbb és a beteg szempontját szem előtt tartó végzésében. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz, a Kisgazdapárt és az MDF soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, miniszter úr. Viszontválaszra megadom a szót a képviselő úrnak. DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF) : Köszönöm szépen. Miniszter úr, nagy örömmel hallottam a válaszát, azo nban még egy momentumra szeretném fölhívni a figyelmét a kérdéskörrel kapcsolatban. Az elmúlt években ez a promóciós tevékenység igen jelentős mértékben összekapcsolódott a továbbképzések kérdéskörével, hiszen nagyon sok esetben továbbképzéseken keresztül próbálják különböző gyógyszergyártók, forgalmazók az érdekeiket érvényesíteni. Ezzel lényegében az egészségügy szereplőit kiszolgáltatott helyzetbe hozzák, hisz aki már részt vett egészségügyi kongresszuson, nagyon jól tudja, hogy ha saját zsebből kellene ezeket a részvételi díjakat biztosítania, akkor egyszerűen nem tudná megtenni a mostani fizetéséből. Úgyhogy mindenféleképpen üdvözlöm, hogy rendet próbál tenni, miniszter úr, csak akkor jó lenne a kérdéskörnek ezt a részét is megnyugtatóan rendezni. Kösz önöm szépen. (Taps az MDF soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. Tessék! DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter : Tisztelt Képviselő Úr! Egy nagyon bonyolult piac a gyógyszerpiac. Én másfél hó napja vagyok a helyemen, ez alatt, úgy érzem, mindent megtettem annak érdekében, amit az előbb röviden összefoglaltam. Megpróbáljuk kontrollálni ezt a piacot. Nem esik ez nehezemre, hiszen két évig voltam a nemzetközi gyógyszergyártók igazgatója, Brüsszelb en dolgoztam és részben Budapesten, jól ismerem őket. Ők egyértelműen kemény profitérdekeltséget valósítanak meg ebben a velünk való együttműködésben. Ugyanolyan felkészült partnerekké kell válnunk - és ez nem könnyű - ezeken a tárgyalásokon és azoknak a h elyzeteknek a kialakításában, ami az ön által - hangsúlyoznom kell - teljes joggal felvetett területen is rendet teremt.