Országgyűlési napló - 2000. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. december 19 (184. szám) - Erkel Tibor (MIÉP) - az oktatási miniszterhez - "Elfogadható-e a miniszter úr szerint a leszbikusság legalizálása és terjesztése a magyar középiskolákban?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ERKEL TIBOR (MIÉP):
44 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Ú r! A Mai Nap december 6ai számából idézek: "Át kell törni az őket körülvevő falakat - határozott a leszbikusokat tömörítő Labrisz Egyesület, és oktatási programot állítottak össze. Levelet küldtek az ország összes középiskolájába, és felajánlották, hogy r endhagyó osztályfőnöki órán igyekeznek meggyőzni a diákokat arról, fogadják el a másságot. Azt gondolták, elzárkóznak majd az igazgatók, de kellemesen csalódtak; egykét hét alatt hét iskolába hívták meg őket, akadt, ahol több osztályhoz is. Egyetemista va gy friss diplomás lányok tartják a rendhagyó órákat; nem akarnak előadni, inkább beszélgetnek arról, hogy homoszexuálisok mindenütt vannak." Ez az idézet vége, de nem a cikk vége. Nem tudom, hogy a Labrisz Egyesület álcázott tagtoborzó akciója törvénybe üt közike. Nem tudom, hogy a meghívó igazgatók, és az erről tájékoztatott tanárok vajon részt vetteke személyesen a programban, s hogy mire voltak abban kíváncsiak. Azt azonban tudom, hogy a FodorMagyar oktatásinevelési elképzelések agressziói után gyerme keink, leányaink egészséges életre, védettóvott családi életre felkészítését várjuk el a középiskoláktól, de már az óvodáktól is. Ez a libertariánus trükk pedig nem az; véleményem szerint inkább közelít a szexturizmust is szolgáló kerítéshez. Tisztelt Áll amtitkár Úr! A szexuális élete mindenkinek magánügye. Amiről tájékoztattam, az viszont nem magánügy, hanem korrigálásra váró közügy. Mi tehát erről az OM hivatalos álláspontja, és hogyan kíván annak érvényt szerezni? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a MIÉ P soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A kérdésre Pálinkás József államtitkár úr válaszol. Megadom a szót. DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A közoktatási törvény pontos an meghatározza azt, hogy a Magyar Köztársaság közoktatási intézményeiben csak megfelelő képzettséggel, megfelelő felhatalmazással rendelkező szakemberek oktathatnak, az igazgató engedélyével, hozzájárulásával. Úgy gondolom tehát, hogy semmi helye nincs an nak, hogy bármilyen egyesület bármilyen céllal segítséget ajánljon a magyar közoktatás intézményeinek bármilyen, a matematikával, a kémiával, a biológiával vagy éppen az életvitellel kapcsolatos kérdések megoldásában. Úgy gondolom, hogy mindazok a kérdések , amelyek az életvitellel, az élettel, köztük a szerelemmel, a szexualitással vagy bármely más, az életünkhöz szorosan hozzá tartozó kérdéssel kapcsolatosak, ezek az iskolai dokumentumokban szerepelnek, ezeket tanárok, szakemberek, orvosok, pszichológusok kell hogy oktassák, nem pedig valamilyen egyesület - nem tudom, hol képzett - tagjai. Az azonban természetesen nem szerepel a közoktatási törvényben, hogy levelet sem írhat senki az iskoláknak. Én is értesültem a képviselő úr azonnali kérdése révén arról, hogy ilyen leveleket iskoláknak írtak. Azt gondolom, hogy az iskolák nagy többsége iktatta ezt a levelet, az egyik igazgató idézőjelbe vett szavaival: azaz a szemétkosárba dobta. Hogy mindössze hét iskola válaszolt erre, én magam úgy érzem, elenyésző szám. Természetesen annak a hétnek sem kellene ilyen úgymond segítséget elfogadnia. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Viszontválasz illeti meg a képviselő urat. ERKEL TIBOR (MIÉP) : Államtitkár Úr! Őszintén köszönöm a megnyugt ató szavait, nekem ez a hét rendkívül sok. Véleményem szerint a deviancia oktatása bármilyen formában elfogadhatatlan, tűrhetetlen egy iskolában.