Országgyűlési napló - 2000. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. december 19 (184. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - MÉCS IMRE (SZDSZ):
111 kovácsolni a képviselő számára; ez részben érthető, hiszen minden kormány a saját képviselőjét segíti. Csak az az etikátlan cselekedet, amikor a nevezett képviselő a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy két hétig éjjelnappal dolgozott a módosító javaslaton. Már sok módosító javaslatot készítettem el a 4es úttal kapcsolatban is, és köztudott, hogy két hét alat t több száz módosító javaslatot el lehet készíteni. Nemcsak ebben a kormányzati ciklusban, hanem az előzőben is többször írtam a miniszterelnöknek, minisztereknek és 2000. október 30án az állampolgári jogok országgyűlési biztosának azért, hogy segítsék el ő a beruházás megvalósítását. 1996. december 3án Lotz Károly válaszát sem fogadtam el, pedig akkor kormánypárti képviselő voltam. Erkölcsös lenne a sajtótájékoztatókon reális tájékoztatást adni, nem úgy, mint 2000. december 15én, amikor a közlekedési tár ca politikai államtitkárának jelenlétében azt hangsúlyozták, hogy az elfogadott módosító javaslat miatt visszafordíthatatlan az út megépítése. Ez tény, azonban azt nem említették meg, hogy az 1997ben benyújtott, nagy vita után elfogadott javaslatomat a ki emelt jelentőségű beruházások rangjára emelték, ami 50 millió forintot jelentett, és elegendő volt a tervek elkészítésére. A szántóföldek felvásárlása jórészt megtörtént, és a régészeti munkák is befejeződtek. A magyar útépítés története igazolja, hogy ily en esetekben már visszafordíthatatlan a beruházás valóra váltása. Jobb lett volna a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozni, hogy a kormány miért nem tartja be ígéretét. Minden eszközt ezután is felhasználok annak érdekében, hogy az ígéret valóra váljon. Nem mi ndegy ugyanis az, hogy az elkerülő utat 2002ben vagy 2004ben adják át. A Házban és a sajtótájékoztatókon célszerű az igazat mondani. Széchenyi Blick című könyvében írja: "Az igazság legyőzi a hatalmat." Úgy legyen - és erkölcsös legyen. Köszönöm. ELNÖK ( Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Mécs Imre képviselő úr, SZDSZ: "Miért nem közös a millennium?" címmel. Tessék, képviselő úr! MÉCS IMRE (SZDSZ) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A múlt év utolsó napirenden kívüli felszólalásában javasoltam, hogy a magyar állam ezeréves jubileumának megünnepléséből ne rekesszük ki mindazok utódait, akik az ezer év alatt a történelmi Magyarország népeit, nemzeteit, nemzetiségeit alkották, és akikkel közös a múltunk . Nincs szervesen elkülöníthető magyar, szlovák, román, horvát vagy szerb történelem, csak együtt tudjuk közös múltunkat hitelesen felmutatni. De nemcsak történelmünk közös, hanem szokásaink, életrendünk, ételeink, népzenénk is, de itt a Kárpátmedencében még genetikailag is többékevésbé rokonok vagyunk. Tavaly azzal fejeztem be mondandómat: "Úgy érzem, vere dignum et iustum esse: kínáljuk fel a közös megemlékezések lehetőségét szomszédainknak, barátainknak, unokatestvéreinknek. Ne pöffeszkedve, az ezer év et kizárólagosan birtokolva emlékezzünk, semmiképpen sem a száz évvel ezelőtti görögtüzes, a nemzetiségeket lekezelő honfoglalási ünnepségeket utánozva, hanem szerényen, barátságosan, a többiek érzékenységét, másságát tisztelve és figyelembe véve, az időse bb testvér tapintatával és szeretetével, a közös európai jövő szellemében kellene finoman ünnepelnünk. Hiszen Gézáék a maguk idejében nagyon modernek voltak, legyünk mi is azok a szó legnemesebb értelmében. Még nem késő, hogy mindezek szellemében a millenn iumi programokat kiegészítsük. Fontos lenne az együttgondolkodás, a párbeszéd, a közös múlt elemzése, a tanulságok levonása, hogy közös jövőnket a tágabb európai hazában megtalálhassuk, együtt. Ez nemcsak a Kárpátmedencében élő magyarságnak, hanem valamen nyi népnek, nemzetnek fontos, alapvető érdeke. Alapozzunk a közösre, tiszteljük és értékeljük a nemzeti sajátságokat, és legyünk büszkék egymás eredményeire és értékeire. Higgyünk abban, hogy ugyanannyi jóakaratú ember él a másajkúak között, mint miközöttü nk! Ha megértenénk őket, barátaink lehetnének." Eddig a tavalyi idézet.