Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 11 (181. szám) - A Gazdasági Versenyhivatal 1999. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló orszá... - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP):
9680 A J/2669. számú beszámoló véleményünk szerint nagyon jó összefoglalóját adja a hivatal működésének és elvégzett feladatainak. A jelentés részletezésétől most teljes mértékben eltekintek, hiszen az min den képviselő rendelkezésére áll. Van azonban kritikai észrevételünk is. Nemtetszésünknek adunk hangot, amikor szóvá tesszük, hogy nevetségesen, sőt veszélyesen kevésnek tartjuk a Versenytanács által határozatban meghozott bírságok összegét. Nevetséges, me rt egyegy multinacionális cég esetében sokszor a bírság nagysága nem nagyobb, mint egy néhány fő részére adott üzleti ebéd összege; veszélyes pedig azért, mert az alacsony összeg elrettentés helyett biztatást ad mindenkinek, aki törvénysértő lépésének meg tétele előtt csak egy kicsit is hezitál. Véleményünk szerint az amúgy sem mindig a helyén, illetve a rangjához méltóan kezelt Versenyhivatal saját presztízsét viszi a vásárba, ha önmagát devalválva hoz enyhe ítéleteket. Szomorúnak tartjuk továbbá, hogy - i dézem a jelentést - "1999ben is előfordult, hogy egyes versenyt érintő jogszabálytervezetek államigazgatási egyeztetéséből kimaradt a hivatal, illetve gyakran irreálisan rövid idő állt rendelkezésre a benyújtásra váró tervezetek véleményezésére." Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék egyetlenegy konkrét ügyet is szóba hozni, miután ez engem eredeti szakmámat tekintve is, valamint választókörzetem szempontjából is szorosan érint. A nagykanizsai székhelyű, száz százalékban MOL Rt. tulajdonú Rotari fúrási rész vénytársaságról van szó, amelynek privatizációs ügye már nagyon hosszú ideje húzódik. Két kérő, pontosabban ajánlattevő van a cégre, az egyik a jelenlegi vezetőkből és munkavállalókból álló társaság, a másik a szolnoki székhelyű MB Kőolajkutató Részvénytár saság.