Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 6 (180. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) Ogy. határozat módosításáról szóló országgyűlési határozati... - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
9298 Polgári Párt országgyűlési képviselőcsoportjának egyik képviselője adott be. Szeretném előre is jelezni önöknek, hogy a Fidesz minden olyan módosító indítványhoz, amely a mostani k épviselői vagyonbevallás intézményének szigorítását szolgálja, partner lesz, de egyetlen olyan módosító indítványhoz sem tud partner lenni, ami viszont az általunk megfogalmazott törvényjavaslat fellazítását, elodázását szolgálja. Ugyancsak szeretném önöke t arra is emlékeztetni, hogy bár rendszeresen elmondják, hogy ez a törvényjavaslat elsietett, nincsen szükség gyorsított tárgyalására a tisztelt Házban, de a közvélemény önökkel ellentétesen gondolkodik. A közvélemény minél előbb (Közbeszólások az SZDSZ és az MSZP soraiból.) , még ebben az évben szeretne egy szigorú szabályozást. Akkor nyílik erre mód és lehetőség - erre még lesz lehetőségük a következő két hét folyamán , ha önök a Házszabálytól való eltéréshez és a gyorsított eljáráshoz hozzájárulnak. Ez a z önök érdeke is, hiszen ha valóban szeretnék javítani ezt a törvényjavaslatot, amit benyújtottunk, módosító indítványokkal, és egyben szeretnének megfelelni a közvélemény igényének is, azaz szeretnék, hogy ebben az évben elfogadásra kerüljön ez a törvényj avaslat, ezt csak úgy tehetik meg, ha a Házszabálytól való eltéréshez is hozzájárulnak. (Bauer Tamás közbeszólása.) Bauer képviselő úrtól hallom most, hogy nem fogják megszavazni. Bízom benne, hogy legalább a törvényjavaslatot a vita végén igen. Csak önökö n múlik, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim. Mi mindent megteszünk azért, hogy a következő évtől a képviselői vagyonbevallás jóval szigorúbb intézményi rendszere működjön Magyarországon, és a képviselők vagyona, vagyongyarapodása valóban átlátható legyen a választópolgárok előtt.