Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SOLYMOSI JÓZSEF (MSZP):
9227 Kormányelnökünk, miniszterelnökünk több rádiószereplésben említette és gyakran emlegette az utóbbi időben, hogy itt nagyon komoly megoldás fog születni, a kormány is szerepet akar ebben vállalni, és miután az ak kori kormánynak nagyon nagy szerepe volt ennek a külső üzletrészproblémának a létrejöttében, így a kormány, illetve az állam zsebbe nyúl és segíteni fogja ennek a problémának a megoldását. Most ahhoz képest, hogy mindenki arra számított, hogy az állami köl tségvetés egy részét erre lehet talán fordítani, a későbbiekben már csak arról volt szó, hogy hát majd a következő privatizációs bevételekből talán valamit lehet majd erre a célra átcsoportosítani, ahhoz képest az elmúlt héten már egészen érdekesnek tűnt, amikor a miniszterelnök úr már valami olyasmit mondott, hogy üzleti alapon fogunk segíteni a szövetkezeteknek. De hogy mit is jelentett az üzleti alapon való segítés, vagy mit jelent, ezt mind ez idáig nem tudtuk meg, illetve ebből a hét végén kézhez kapot t jelentésből már lehetett sejteni, hogy itt arról van szó, hogy ilyen egyéves hitelt biztosítana a szövetkezetek számára. (0.40) Ebből az egyéves hitellehetőségből oldják meg ezt a sokszor 100 millió forintnál is nagyobb értékű külső üzletrészproblémát. Ilyet csak az tud előterjeszteni, aki nem tudja, hogy hogyan működnek ma a szövetkezetek, és nem tudják azt, hogy ma sokszor vetőmagvásárlásra, műtrágyavásárlásra, munkadíj kifizetésére nincs meg a megfelelő pénzügyi háttere egy szövetkezetnek. Nemhogy arr a, hogy esetleg több száz millió vagy több tízmillió forintot kifizessen, ráadásul úgy fizesse ki, hogy egy év múlva ezt vissza is kell fizetni. Azt hiszem, hogy mindenki érzi és tudja, aki ismeri a szövetkezetek működését,