Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
9213 Én akkor azt gondoltam, talán nem világosították fel, ritkán van a Házban, korábban sem volt, nem tudja, hogy ahhoz bizottságnak kell magá évá tenni a törvényalkotási folyamat ezen szakaszában a paktum részét képező újabb ötletet, hogy arról a Ház szavazhasson. Semmi feltételes nem volt másnap reggel sem. A szerdai nyilatkozatból már lehet kihámozni olyat, hogy esetleg ha, de nem. Azért kérte m el írásban, hogy tényleg jól hallottam nem. Nem. Biztos a dolgában, mert itt, ebben az országban, ebben a parlamentben nem a parlamentnek van kormánya, hanem a kormánynak van parlamentje. Ezért tehette meg azt a nyilatkozatot a miniszterelnök, ezért nem köteles idehozni tisztességes módon a törvényalkotási folyamat megszokott rendje szerint, hogy miben legyen döntés, majd az utolsó pillanatban csempészik be, anélkül, hogy az érdekvédelemmel egyeztetnének. Nem is érdekes! Nemhogy az érdekvédelem nem érdeke s, az sem érdekes, hogy a népképviseleti elven választott képviselőknek ebben a kérdésben vane véleményük és mi a véleményük, mert a többség ezt megszavazza, onnantól az a törvény. És nincs semmiféle egyeztetési kényszer, nincs semmiféle elvárt konszenzus keresés, mert a szövetkezetek már nem adják a mezőgazdaság gerincét. Jelentéktelen az a siserahad, aki még ott meg akar élni. De biztosíthatom önt, miniszter úr, nem adjuk olcsón, mert összefogtunk, és úgy gondoljunk, ha eddig közösen tettük öt évtizeden k eresztül, akkor megtaláljuk annak a módját, hogy ne sikerüljön ilyen fondorlatos módon azoknak megkaparintani azt a vagyont, amit öt évtizeden keresztül az elődeink összehoztak. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Németh Imre képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt