Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - Dr. Tímár György (FKGP) - az igazságügy-miniszterhez - "Az ön miniszteri hivatalos álláspontja szerint milyen politikai érdek fűződik ahhoz, hogy a legmagasabb igazságszolgáltatói hatáskör gyakorlásának jogkörében tartsák továbbra is azokat, akik a ko... - ELNÖK (dr. Áder János):
8968 sommásan ugyancsak megbélyegezzük, vagy úgy, hogy az életkor által adott lehetőséget kihasználva, kifejezetten erre születik szabályoz ás. Az előbbiről azt lehet mondani, hogy ilyen konkrét rendelkezés nincs, és ennek magyar hagyományai sincsenek, vagy ha vannak - például igazolóbizottságok , azokra nemigen lehetünk büszkék. Lássuk az utóbbit! A semmisségi törvények kapcsán valóban lehet több olyan bíró, aki ilyen ügyeket tárgyalt, és mai is bíráskodik. Ugyanakkor indokolatlan lenne az 1945. január 1je és az 1989. október 15. közötti összes semmis elítélést egy kalap alá venni. Nyilvánvaló, hogy sem a jogi, sem az erkölcsi mérce nem lehe t azonos két olyan bíró esetében, akik közül az egyik az 1956os forradalom és szabadságharc megtorlásában vett esetleg részt, a másik pedig, mondjuk, tiltott határátlépési ügyet tárgyalt a '80as években. Az előbbiek életkoruk okán már aligha aktív bírák egyébként. E cselekmények mindegyike tehát a semmisségi törvények hatálya alá esett, és mégis micsoda különbség! Már csak e különbség miatt sem lehet az ügyet sommásan kezelni. Tisztelt Képviselő Úr! A szakmai mozgástér úgy fogalmazható meg, hogy csakis az alkotmány kereteibe illeszthető jogi megoldás fogadható el, ez azonban az alkotmány módosítását is feltételezi. Egy kivitelezhető, praktikus, ugyanakkor egyben alkotmányos és a demokratikus jogintézményeinket is tiszteletben tartó szabályozásnak lehetne e zen a téren létjogosultsága. A kérdés rendkívül komoly, s szándékunk az, hogy komolyan foglalkozzunk is vele. Köszönöm figyelmüket. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a Fidesz, a Kisgazdapárt és a MIÉP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) :