Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - CSATÁRI JÓZSEF (FKGP):
8839 Azt sérelmeztem, hogy Lentner képviselőtársunk itt szinte már fenyegette a népet az élelm iszerhiánnyal, amivel, azt hiszem, egyikünk sem érthet egyet. Úgy érzem, hogy a mezőgazdaság igenis jó úton halad, hiszen ha megnézzük, láthatjuk, hogy a '98as költségvetési évhez képest az idei évben dupla forrást kapott ez az ágazat, és azt hiszem, hogy akik ebben érintettek, azok érzik is ennek pozitív hatását. A másik, amit Göndör képviselőtársunk mondott a forráskivonással kapcsolatban: azt hiszem, hogy ez az önök kormányzása idején, sőt a kilencvenes évek elején történt, és ha megnézzük a költségveté sben, hogy '98hoz képest 2000re mekkora támogatást kapott az FVM, akkor itt forráskivonásról nem beszélhetünk. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Két percre megadom a szót Csatári József képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt. CSATÁRI JÓZSEF (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Lentner Csaba MIÉPes képviselő hozzászólására szeretnék reagálni. Megmondom őszintén, látszik, hogy nagyon kevés ismerete van a mezőgazdaság ról, az már nagyra értékelendő, hogy aggódik érte. Kitűnik az, hogy a pánikkeltés a Magyar Igazság és Élet Pártjának palettáján most szerepel, hiszen elnöknek ma a televízióban tett nyilatkozatát sületlenségként lehet aposztrofálni. Hogy holland telepeseke t és egyebeket hozunk be az országba, ez valótlanság, félrevezetés és tájékozatlanság. Szalay Gábor SZDSZes képviselőtársam, úgy gondolom, ugyancsak nem sok mindent tud a szövetkezeti dologról, mert