Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár:
8779 kerüljön, és korántsem mellékesen, hogy az embereket elfordítsák a politikától. Az eredmény azt mutatja, hog y a polgárok nem voltak vevők a botránypolitizálásra, hanem elismerték a Fidesz és támogatói jelöltjének eddigi eredményeit. A negatív kampány, lejáratás nem hatott. Az ott élő emberek szavazataikkal tettek hitet régiúj polgármesterük személye és a kormán y munkája mellett, ezzel elutasítva minden manipulációt. Figyelemre méltó, hogy az MSZP ellenfelét, Mucsi Imrét támogatta, Kovács László jó szívvel ajánlotta polgármesternek annak az FVMnek a helyettes államtitkárát, amelyet pártja szakmai és politikai ok okból egyaránt leggyakrabban támad. Ez is megkérdőjelezi a szocialisták elvi politizálását. Tisztelet a hódmezővásárhelyi polgároknak. E helyről is csak a köszönet hangján lehet szólni hozzájuk. Hittek magukban, hittek mindabban, amit ez ideig elértek és f elépítettek. Volt erejük és bátorságuk elutasítani a manipulációt, a botránypolitizálást. Hitet tettek a polgári értékrend mellett, és ez nekünk is további erőt kölcsönöz. (Csige József: Az elkerülő utat választották!) Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Ta ps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A kormány nevében Varga Mihály államtitkár úr kíván reagálni az elhangzottakra. (Bauer Tamás: Csak keményen, Misi!) VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy mindenekelőtt köszönet illeti a hódmezővásárhelyi polgárokat (Szabados Tamás: Micsoda véleménykülönbség! Ez csoda!) , akik a hosszú, több