Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - IVÁNYI GÁBOR (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SZILÁGYINÉ DR. SZEMKEŐ JUDIT szociális és családügyi minisztériumi államtitkár:
8771 szerepelte k: "A gyámhatóság a használati megállapodásokban rögzített határidő lejárta után a megállapodásokat félként aláíró törvényes képviselőket jegyzőkönyvileg meghallgatta. Mindannyian úgy nyilatkoztak, hogy szükség esetén gyermekeiket el tudják helyezni, a csa ládok átmeneti otthonába nem kívánnak beköltözni." Ennek ellenére, amikor sor került arra, hogy körülbelül fél évvel a megegyezett határidő után kérték a kiköltözést, akkor kiderült, hogy mégsem tudják gyermekeiket elhelyezni. A másik, amire nagyon szeretn ék hangsúlyt helyezni, a díjhátralék miatti kilakoltatások problémája. Itt szeretném elmondani az önkormányzati felelősséget. Nagyon sok olyan család van, amelyet díjhátralék miatt fenyeget a kilakoltatás réme. Budapest több kerületéből, például Csepelről kaptunk ilyen jelzéseket. A díjhátralékosok ügyének kezelése egyértelműen önkormányzati feladat lenne. Két jogszabály kötelezné erre őket. Az egyik a gyermekvédelmi törvény, a másik pedig a szociális törvény. A gyermekek védelmében alkotott törvény a követ kezőt mondja ki: a rendszeres gyermekvédelmi támogatás célja, hogy elősegítse a gyermek családi környezetben történő ellátását, nevelését, és megelőzze a gyermek kiemelését a családból. Ugyanakkor kimondja ez a jogszabály, hogy ez az ellátás természetben i s biztosítható, és a természetbeni ellátás olyan támogatás, mellyel a gyermeket alapvető szükségleteinek kielégítésében az állam, az önkormányzat anyagi javak biztosításával, szolgáltatások kifizetésével segíti. Szolgáltatás kifizetése lehetséges: a közműd íjak kifizetése. Ismereteink szerint az önkormányzatok erre nem vállalkoznak, annak ellenére, hogy valóban elsődleges - mint ezt a képviselő úr is elmondta , hogy az önkormányzatok a lakhatást biztosítsák,