Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 5 (179. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP):
8763 nemtör ődömséggel, rosszindulattal és más emberi gyengeséggel találkozhatunk. Türelmetlenek vagyunk egymás iránt, társasági, levelezési, intézkedési kapcsolati kultúránk sokszor nívótlan, sok ember a leépülés, káros szenvedély rabja, s mindez a hajléktalanság, a kolduló emberek számának növekedését, összességében a társadalmi deviancia jelentős mértékű jelenlétét mutatja. Mindez a társadalom mélyén az emberek kisebbnagyobb közösségeiben, szervezeteiben jelen lévő olyan deficitre utal, amelynek figyelembevétele, s zámon tartása EUcsatlakozásunk befejező, mostani szakaszában indokoltan felveti az emberi tényező előtérbe állításának igényét. Néhány konkrét, választói, szakértői körzetemből merített vonással szeretném alátámasztani az emberi tényezőkről vallott nézete imet. Egyik felvetésemet a körzetemben folyó olyan összehasonlító kutatómunka tapasztalataira alapozom, amelyet a szakemberek Portugáliában, az 1986 óta EUtagállamban végeztek. A 92 ezer négyzetkilométer területtel, 10 millió lakossal rendelkező Portugáli a 1986. évi csatlakozásáig Európa Nyugat hátsó udvaraként minden szempontból elmaradott térség volt. A belépést követő 1415 év alatt az ország minden régiójában, kistérségében, azok településeinek legkisebb zugában is látványos változások történtek az éle tviszonyokban, az emberek gazdasági, társadalmi, kulturális, mentális körülményeiben egyaránt. Mindehhez szorosan illeszkedik a másik felvetésem, amely választókörzetemben kidolgozott, modell értékű EUcsatlakozási módszert foglal magában. Tisztelt képvise lőtársaim hallották már tőlem, hogy az ország egyik leghátrányosabb helyzetű kistérsége, a sellyei kistérség, illetve az Ormánság. Nyomasztó gazdasági terheik enyhítésére, a közel 30 százalékos munkanélküliség csökkentésére hat projektből