Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 4 (178. szám) - A sportról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - BAKONYI TIBOR (MSZP):
8712 törvény. Született egy módosító indítványunk, amely a megszűnő sportlétesítmények természetbeni visszapótlását is kötelezővé teszi. Talán ez is egy olyan plusz javaslat, amely még sz igorúbbá teszi, hogy a természetvédelmi területnek minősülő sportlétesítmények el ne kallódhassanak, még akár miniszteri engedéllyel sem. Javaslom, hogy a képviselőtársaim fontolják meg ennek a módosító indítványnak a támogatását. Ugyancsak a 67. §ban sze repel egy nagyon érdekes dolog, "a totó játékadóját a minisztérium költségvetési fejezetében a labdarúgás támogatására felhasználható bevételként kell előirányozni" című gondolat. Ma az ifjúsági és sportminiszter urat hallgattam a televízió ATV Napkelte c ímű műsorában - igen, néztem , én ott ezt úgy értelmeztem, hogy a miniszter úr a labdarúgás utánpótlására gondol. Örültem annak, hogy ez a módosító indítvány, amelyet mi beadtunk és a kormány nem támogatta, lehet, hogy neki mégiscsak megtetszik. Javaslom megfontolni, hogy a labdarúgás utánpótlására fordítsák ezt az összeget, és ne a magyar focira, hiszen ha igaz az az tétel, hogy a mai magyar foci üzleti alapon működik, akkor megérdemli az állami forrásokat a labdarúgóutánpótlás szférája is. Van egy olyan fájó pont, amit régóta szorgalmaztam a parlamentben a képviselőtársaimmal, ez a sportösztöndíj kérdése. Talán ebben a kérdésben 1994 óta hosszas vitát sikerült folytatni, és döntő többségében sikerült érvényesíteni ezt a konkrét akaratot. Itt arról az ösz töndíjformáról van szó, amely nem tanulmányokhoz kötött, hanem eddig azok kapták, akik sportteljesítményükkel kiérdemelték, olimpikonoknak neveztük őket, és készültek az olimpiára. A mi módosító indítványunk, amely elég szépen 47 százalékot kapott, arról s zólt, hogy ez a sportösztöndíjforma legyen személyi jövedelemadómentes. (0.40)