Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 4 (178. szám) - A sportról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - SZABÓ IMRE (MSZP):
8684 természetesen, hogy majd az átadott pénzeszközökről ezek a szerveződések döntenek, ezek a szervezetek lesznek, akik a támogatás további ügyeit intézik és odaítél ik, akkor vajon miért szükséges mégis az, hogy a miniszter úr évente rendeletben szabályozza ezeknek a pénzeknek a felhasználását, ezen pénzek odaítélésének a rendjét. Egy ilyen rendszerben egy ilyen köztestületnek meggyőződésem szerint az kellene hogy leg yen a jogosítványa, hogy az ISM fejezetén belül a magyar parlament éves költségvetése elfogadásakor megjelölt támogatási összegekről felelős módon, autonóm módon, civil módon, ha úgy tetszik, polgári módon döntéseket hoz, ezt követően ezen döntéseiért pedi g az általa képviselt sporttársadalom előtt vállalja a felelősséget. Elég álságos technikának tűnik számomra, és ezért is elfogadhatatlan, hogy miközben a miniszter úr látszólagos jogokat ad ezeknek a köztestületeknek, egyébként pedig érthető és nyilvánval ó okok miatt nem kíván száz fölötti sportszervezettel macerás vitába keveredni évente sportfejlesztési pénzekről, támogatásokról és egyebekről, ezt a felelősségét természetesen leteszi, lenyomja a nemzeti sportszövetség vagy akár a nemzeti szabadidősports zövetség, vagy akár a fogyatékosok sportszövetsége tekintetében is, ugyanakkor nem hagyja meg azon jogosítványaikat, hogy a saját maguk sorsáról saját maguk dönthessenek. Ez még markánsabban jelentkezik a szakszövetségek esetében is, hiszen itt még arról s em beszélhetünk, hogy köztestületekről lévén szó, valamiféle állami átadott felelősséggel, állami feladattal rendelkeznének ezek a szervezetek, mert egyébként a '89. évi II. törvény, egyesülési törvény alapján vissza kell alakulniuk civil szervezetté, ami egyébként önmagában nem lenne baj akkor, ha a '89. évi II. törvény, a '97es közhasznúsági törvény és a Ptk. ugyanúgy