Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 4 (178. szám) - A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
8656 Kétperces hozzászólásra megadom a szót Keller László képviselő úrnak. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Ház! Minek lehet azt tekinteni, képviselőtársaim, amiko r azt mondja, hogy bármilyen területet meghatározott célból átkutathat, önhatalmúlag beléphet? És nem teszik hozzá a módosító javaslatban, hogy milyen jogok illetik meg a gazdaság szereplőit. A bírósági eljárásokkal kapcsolatban - Göndör képviselőtársammal konzultáltunk - felveti az önök módosító indítványa azt a kérdést, hogy vajon ezt nem kellenee a bírósági törvényben, ami kétharmados, szabályozni. Még lehetne sorolni azokat a pontokat, amelyek az én megítélésem szerint nem szerencsések. Miért kell azt előírni ebben a törvényben, hogy a rendőrséget a Gazdasági Versenyhivatal igénybe veheti? Teljesen fölösleges rögzíteni, hiszen azt más törvények egyébként is lehetővé teszik, hogy ha úgy találja valaki, hogy a másik fél nem törvénytisztelő, akkor adott es etben igénybe veheti a rendőrséget is a különböző kikényszerítésekhez. De ezt ebbe a törvénybe beírni! Ez nem volt kormányzati szándék, az más kérdés, hogy a kormány később egyetértett vele. Ezt önök fogalmazták meg, tisztelt képviselőtársam. Még egyszer m ondom, ezek felesleges megfogalmazások. Felesleges túlterjeszkedni a szigorításban, a gazdaság szereplőinek a megfélemlítésében, azon a mértéken túlmenni, amit a kormányzat eredetileg javasolt. Én ezt mondom, képviselő úr, és tételesen lehet igazolni, hogy ezek olyan kitételek, ahol arra már önök nem gondoltak, hogy mi lesz a gazdaság szereplőivel, ha adott esetben jogosulatlan volt mégis ez a versenyhivatali eljárás, akkor őket milyen jogok illetik meg.