Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 4 (178. szám) - A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
8653 ez időben elhúzza az eljárást, és költségben meg már egyértelműen többet jelent. Amit ezzel kapcsolatban mo nd, az homlokegyenest ellentmond Lotz képviselőtársam indítványával, aki éppen a Versenyhivatal iránti bizalommal érvel amellett, hogy ne változtassuk meg a tisztségviselők státusát. Tehát ha annyira nagy a bizalmunk a Versenyhivatalban, amiben tényleg ann yira nagy a bizalmunk, akkor tegyük már lehetővé számukra azt, hogy összesített adatokat is fel tudjanak használni, szakemberek által összegyűjtött és kontrollált adatokat, és ezzel meggyorsítsák az eljárásokat. (22.30) A másik, a 9es módosítás, amire hiv atkozik képviselő úr, a szakértők jogára vonatkozik, hogy bizonyos iratokba betekintsen. Azt hiszem, minden normális eljárásban, bírósági eljárásban, mindenféle szakértőnek, bocsánat, nem mindféle, bírósági szakértőnek joga van erre. Tegyük lehetővé a Vers enyhivatalnak is azt, hogy az általa kiküldött, speciálisan alkalmazott szakértők is beletekinthessenek ezekbe az adatokba, és ne egy kvázi laikus menjen, és külön ezekbe az iratokba belenézhessen. Azt hiszem, nem eget rengető módosítások, amiket mi javaso lunk. Valóban jók az eljárási gyakorlatai a Versenyhivatalnak, de mindenféle eljárási szabályt, pláne a gyakorlat alapján lehet egy kicsit tökéletesíteni, és erre törekedtünk mi is a javaslatoknál. Köszönöm. ELNÖK (dr. Áder János) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Keller László képviselő úrnak. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) :