Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 4 (178. szám) - A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ):
8649 Köszönöm a szót, elnök ú r. Köszönöm szépen Horváth János professzor szavait, mert nagyon kulturált és jó érvelésnek tartottam. Én azt szeretném még egyszer kihangsúlyozni, hogy az Európai Unió a versenytörvényünkkel alapvetően elégedett. Elég ha csak két idézetet mondok az Agenda 2000ből: "Az eljárási jogosítványok, különösen a korrekt eljárást és a harmadik fél jogait illetően megfelelnek a jogközelítésből eredő követelményeknek." Vagy: "Az új versenytörvény elfogadásával az antitröszt területén a jogközelítésben jelentős előreh aladás valósult meg Magyarországon." Azt akarom hangsúlyozni, hogy úgy érzem, ezek nagyobb részt mesterkélt, nem feltétlenül szükséges módosítások, és egy biztos, nem az európai joggal való harmonizáció teszi szükségessé. Tehát tulajdonképpen ez nem kell, az Európai Unió a mostani jelentésében, az előző jelentésében igazából egyetlen rossz szót sem szólt a törvényre. Tehát meggyőződésem, hogy ezekre nem feltétlenül volt szükség, illetve az érveket elmondtam, azt nem kívánom még egyszer ismételni. Másrészt p edig ez a versenytanácsi függetlenség, lássák be képviselőtársaim, hihetetlen fontos és egyre fontosabb a következő időszakban, jönnek - nagyon jól tudjuk, a hivatal elnöke is tudja - a média területén, az informatika területén ezek a rettenetes ügyek, a k ábelügyekkel kapcsolatos dolgok. Tehát egyre nehezebbé válik, éppen ezért kell a maximális függetlenséget biztosítani, ezt féltjük, ha szabad azt mondani, ezért aggódunk igazán, és ezért kell mindent elkövetni, hogy a Versenytanács maximálisan szabályozóan és a lehetőség szerint a legnagyobb kompetenciával eljárva csinálja. Ezért javasoltuk, amit javasoltunk, ezért aggódunk igazán, ez volt a célja a javaslatunknak. Köszönöm szépen. (Dr. Horváth János tapsol.)