Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. december 4 (178. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - LEZSÁK SÁNDOR (MDF):
8482 kormányhatározatnak megfelelően - külön címen szerepeljen, hogy az elkövetkező két évben is tényleg megvalósuljon az agrárkörnyezetvédelmi program. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) E LNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót kétperces időtartamban Lezsák Sándor képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából. Képviselő úr! LEZSÁK SÁNDOR (MDF) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! P ap János képviselőtársam mondandójának az első részében a holtágrehabilitáció érdekében benyújtott, 318. sorszám alatt szereplő módosító indítványáról beszélt, amelyet támogat a kormány, támogat a Magyar Demokrata Fórum, hiszen meggyőződésünk, hogy jelent het némi változást ez a módosító javaslat is. De itt szeretném elmondani, azért nyilván megerősítenek a képviselőtársaim abban, hogy a pénz nem minden; talán éppen a holtágak ügyében nem minden. Szükség van a törvényi szabályozás felülvizsgálatára. S e röv id időben hadd mondjam el, hogyan élem ezt meg Lakitelken, a Szikraiholtág mentén. A Szikraiholtág patkó alakú holtág, amelyiknek egy részét, egy szakaszát - a legfőbb ügyész által is elismerten - törvénytelenül vették tulajdonba, s most, jelenleg lehalá szás történik, mert megvették nemcsak a földterületet, hanem a HoltTisza egy részét is, törvénytelenül. S a tulajdonos lehalássza, azzal, hogy a nem őshonos fajokat szeretné kiszedni a holtágból. Elképesztő állapotok jönnek létre a törvényi szabályozatlan ság és a rendezetlenség miatt. Ezért mondom, hogy nem csak pénzkérdésről van szó.