Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 29 (176. szám) - Az országgyűlési képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - TÓTH ANDRÁS
8106 Tehát azt gondolom, nem szándék, vagy rossz szándék kérdése, hogy ezt a javaslatot ebben a formában elfogadjae valaki, hanem egyszerűen ebben a formában ellentétes a jogállási törvénnyel, és ellentétes a Magyar Országgyű lés Házszabályával. A magunk részéről elmondtuk az eddigiekben is, és most is úgy tartjuk, hogy a keletkezett gond, probléma megoldására egy másik út az, amely ésszerű és célszerű. Mégpedig az, hogy a Magyar Országgyűlés Házszabályának egy pontját, az egyé bként említett 131/F. § módosítását kell elvégezni, illeszteni kell a Házszabályt az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényhez. Mert az való igaz, hogy a két jogszabály nincs teljesen szinkronban, hiszen kétfajta vizsgálatot tartalmaznak a jog anyagok. Az egyik az összeférhetetlenségi vizsgálat, a másik pedig a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás. Az egyiket a jogállási törvény írja le, a másikat a Házszabály írja le. A kettőt szinkronba kell hozni. Amennyiben megtesszük ezt, akkor teljes j oggal és teljes felszereltséggel tudja a mentelmi bizottság vizsgálóbizottsága - hiszen tudjuk, hogy a mentelmi bizottságnak létrehozható a vizsgálóbizottsága - elvégezni ezt a munkát. Mi úgy véljük, amennyiben a parlament úgy látja, hogy szükség van - sze rintünk is szükség van egyébként - a helyzet tisztázására, akkor ez a legrövidebb jogi út, ez a legtisztább jogi út. És ebben az esetben elkerülhetők olyan csapdák, amely csapdák egyébként a beadott képviselői indítványban benne vannak. Én egy dologra szer etnék csak utalni, amely lehet, hogy szintén a bizalommal összefüggő kérdés, de nem hiszem, hogy túl jó helyzetet alakítana ki, mondjuk, egy vizsgálóbizottság létrehozásánál.