Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 29 (176. szám) - Az országgyűlési képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz):
8056 vagyonnyilatkozatomat, mert utána azt mondják, hogy már okafogyottá vált minden, itt csak Torgyán Józsefet kellett vizsgálni, 1996ban is tévedés volt, amikor Torgyán József már kérte a vagyongyarapodás vizsgálatát, és ennek a vizsgálatnak most, 2000ben sincs semmi értelme, mert ők föltárnak mindent. Úgy gondolom, ebben a helyzetben egyér telműen megállapíthatja az ország közvéleménye, hogy ezt a vizsgálóbizottságot bizony fel kell állítani, minden képviselőt át kell világítani, mert az, hogy a tolvaj kiáltsa a "fogd meg!"et, nem megoldás. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. ELNÖK (dr. Wek ler Ferenc) : Az ügyrendi kör folytatódik; Salamon László úr következik, a Fidesz képviselője. DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék emlékeztetni néhány házszabályi rendelkezésre. A vizsgálóbizottságot, ha az országgyűlési képvis elők egyötöde kezdeményezi, fel kell állítani - mondja a Házszabály. (Bauer Tamás: Hányszor nem hagytátok!) Az alkotmányügyi bizottságnak az elmúlt ciklusból - (Közbeszólásra:) tessék gombot nyomni, képviselő úr, meg fogom hallgatni - pedig van egy olyan á llásfoglalása, hogy az ilyen vizsgálóbizottságra a parlament csak igennel szavazhat. Hadd tegyem hozzá zárójelben, hogy megvan a magam véleménye mind erről a házszabályi rendelkezésről, mind erről az alkotmányügyi bizottsági értelmezésről, de ez most nem t artozik ide. Azért sejtetni szeretném, az, hogy hogyan vélekedünk ezekről a házszabályi rendelkezésekről vagy állásfoglalásokról, nem ment fel minket az alól, hogy ezek kötnek minket. Magyarul, az előttünk fekvő indítványt mindenképpen meg kell tárgyalni, akár nyilvánosságra hozza itt