Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 29 (176. szám) - A tisztességtelen piaci magatartás és a vesrsenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP):
7865 módosít ó javaslat igazolja, hogy széles körű információra támaszkodtak a törvényalkotók, ami sajnos az ezzel igen szoros rokoni kapcsolatban lévő reklámtörvény módosításánál csak részben érvényesült. Annak idején, amikor képviselőtársaimmal beszélgettünk, azt mon dtam, hogy igazán akkor lenne jó ez a vita, ha a két törvényjavaslatot ha nem is együtt, de egymás után tárgyaltuk volna, hiszen nagyon sok csatlakozási pont van a két törvényjavaslat - a reklámtörvény, valamint a tisztességtelen piaci magatartásról és a v ersenykorlátozás tilalmáról szóló törvény - között. Azonban a legjobb törvény sem biztosítja a gazdaság zavartalan működését, ha az etika mélypontra kerül. Kornai János piaci etikai, bürokratikus és agresszív koordinációs lehetőségekről szól. A piaci koord ináció az etikai koordinációnak, a bürokratikus pedig az agresszív koordinációnak rokona vagy ikertestvére. A magyar gazdaság mindennapjai igazolják, hogy az etika devalválódásával csökkennek a piac biztosította előnyök, és az agresszió egyre meghatározóbb á válik, ezért ezt a folyamatot megállítani nemcsak a 3256. számú törvényjavaslattal, hanem minden lehetséges eszközzel biztosítani kell. A legnagyobb amerikai vállalatok mintegy négyötöde létrehozta és igyekszik megvalósítani az etikai kódexet. Tanulságos lehet számunkra a Dániában több vállalatnál alkalmazott etikai mérlegbeszámoló is. Idő hiányában erről most nem akarok szólni, de érdemes lenne a magyar vállalatoknak és a magyar vállalkozóknak ezeket az etikai alapelveket alaposabban végiggondolni. A gaz daság fejlődését biztosító piaci verseny csak akkor hatékony, ha a vállalkozók elkötelezettek a verseny tisztasága iránt és más versenytársakkal szemben érvényesül a bizalom. Ezen bizalomhoz erős társadalmi kötelékekre van szükség. Ha ezen feltételek nem é rvényesülnek, akkor kell a kormánynak