Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 28 (175. szám) - Balczó Zoltán (MIÉP) - a miniszterelnökhöz - "Lehetővé teszi-e a kormány külföldi társaság tulajdonszerzését a magyar állam tulajdonában lévő erőműben?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára:
7669 Paksi Atomerőmű Rt., illetve az OVIT Rt. 99,9 százalékos tulajdonrésze. A mai napon az állam tulajdoni hányada ezekben a társaságokban pontosan ugyanakkora, mint két és fél évvel ezelőtt, tehát a kormány hivatalba lépésekor volt. Vagyis az ön által hivatkozott programban tett ígéretet a kormány teljes mértékben betartotta. Egyedül a Vértes Erőmű privatizációja került szóba egy olyan viszonylag kis, nem stratégiai jelentőségű erőműé, amely a magyar villamosenergiatermelés mindössze 5 százalékát szolgáltatja. Ez is azért k erült szóba, mert a benne használt alacsony fűtőértékű barnaszén miatt üzemeltetése drága, ráadásul néhány éven belül többmilliárdos környezetvédelmi beruházást kellene végrehajtani itt. Amennyiben a magántőke bevonásával az erőmű és a hozzá integrált bány a dolgozóinak sorsa kedvezően rendeződne el, úgy gondolom, egy ilyen privatizációt ön sem kifogásolna. Eddig azonban nem jelentkezett olyan pályázó, amely e komplex problémahalmazra megnyugtató megoldást kínált volna. Amennyiben az Electricité de France tö rekvései a Vértes Erőmű hosszú távú, gazdaságos működtetésére irányulnának, azt gondolom, azt mindenképpen célszerű volna valóban megvizsgálni. Ilyen konkrét ajánlattételre azonban sem az Electricité de France, sem más részéről nem került sor. Ami a jövőt illeti, a szóban forgó állami tulajdonrészeket eleve csak a privatizációs törvény módosításával, tehát parlamenti döntéssel lehetne privatizálni. Így feltéve, de nem megengedve, hogy a közeljövőben ilyen terv születne, arról a képviselő úr természetesen a Ház tagjaként időben értesülne, illetve aktívan részt vehetne egy ilyen parlamenti vitában, kifejthetné érveit, ellenérveit.