Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 28 (175. szám) - Molnár Róbert (FKGP) - a belügyminiszterhez - "Drogosok a rostán" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
7665 Egy európai vizsgálat Magyarországra vonatkozó eredménye szeri nt a budapesti 1418 éves középiskolások 28,8 százaléka bevallottan kipróbált már legalább egyszer kábítószert, és a marihuána fogyasztása '95höz képest a háromszorosára emelkedett. Gyaníthatóan e személyek gondolkodás nélkül képesek lennének vagy képesek is autóba ülni. Közérdekű elvárás tehát, hogy minél kevesebb drogos baleset forduljon elő. Tisztelt Államtitkár Úr! Mit kíván a tárca tenni annak érdekében, hogy az említett fellépések hatékonyabbak lehessenek? Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képvis elők padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Az interpellációra Kontrát Károly államtitkár úr válaszol. Tessék! DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr ! Köszönöm az interpellációját, amelynek révén módot ad nekem arra, hogy a polgári kormány ezzel kapcsolatos intézkedéseit önnek és a tisztelt Háznak is ismertessem. A polgári kormány első intézkedései között a Btk. módosításának kezdeményezésével a korább i ittas járművezetés törvényi tényállását kiegészítette a bódult állapotban történő járművezetés tilalmával. A bódult állapot bizonyítása érdekében az új eszközök rendszeresítése megtörtént. Az első szállítmány megérkezése 2000. december közepén várható, a gyorstesztek kiosztására ezt követően kerül sor. A kábítószer fogyasztására utaló anyagokat a tesztek vizeletmintából mutatják ki. A mintavétel nem az intézkedés helyszínén, hanem zárt helyen, többnyire rendőrorvosi intézményben vagy egészségügyi intézetb en történik.