Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 28 (175. szám) - Vígh Ilona (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "A sárréti aszálykárok sürgető megoldást kívánnak" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - VÍGH ILONA (Fidesz):
7660 Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Választókörzetemet, Szeghalom és térségét 2000ben, a millennium évében egyaránt sújtotta a belvíz, az aszály és mondhatjuk, az évszázad aszálykára. Az elemi károk együttvéve rendkívüli vesztesége t okoztak a mezőgazdasági termelőknek. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felmérései szerint csak az északbékési térségben 2,2 milliárd forint volt a kár, és 1300 családot érintett; országosan 5560 milliárd forintra tehető ez az összeg. E térség történelmileg és gazdaságföldrajzilag is hátrányos helyzetű. A munkanélküliség az országos átlagot jóval meghaladja, 2040 százalék között ingadozik. Az itt élő lakosság 60 százaléka él, illetve - sajnos most már mondhatom múlt időben: - élt a mező gazdaságból. Isten nekik adta a földet, melyet gondoznak, ápolnak jó gazda módjára, és szeretnék az elkövetkezendőkben is ezt tenni. A bevételkiesés a gazdálkodók szempontjából halmozott jelentőséggel bír, hiszen a veszteséges gazdálkodás nem teremti meg a következő gazdasági év eredményeit megalapozó talajelőkészítések, beművelések anyagi forrásait, még a kormány által szeptember hónapban megítélt 1,5 milliárd forint költségvetési támogatás mellett sem. A mezőgazdasági kis- és nagytermelők nem csak a korm ánytól várják a segítséget, szeretnének hitelhez jutni. A pénzintézetek szerint ma a mezőgazdaság rossz befektetés, ezért az agrárgazdaságba nem helyeznek ki hitelt, a földre jelzálogot nem adnak, így fedezet hiányában hitelhez sem jutnak. Tisztelt Miniszt er Úr! Különösen fontos lenne annak megvizsgálása, hogy milyen támogatást - kamattámogatást, hitelgaranciát, illetve földjelzáloglehetőséget - kaphatnak a mezőgazdasági termelők annak érdekében, hogy folytathassák a