Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 28 (175. szám) - Keller László (MSZP) - a miniszterelnökhöz - "Meddig juthat az ön kormánya a biodízelmotorral?" címmel - KELLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
7653 képviselőket, akik nem ülnek le, illetve telefonálgatnak, hogy távozzana k az ülésteremből. Fél perc szünetet rendelek el addig, amíg nem foglalnak helyet, mert ilyen hangzavarban nem lehet sem a miniszter úr, sem a képviselők szavát érteni. (Taps.) Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae a választ. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Tisz telt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a válasz elfogadhatatlan és véleményem szerint minősíthetetlen. Miniszter úr, abból, amit elmondott, világosan kiderült, hogy nem véletlenül kötöttek 7,5 millió forint plusz áfára sorozatban szerződéseket. Részekre bontották a szerződést, hogy ne kelljen közbeszerzési eljárást lefolytatni. Megsértették a közbeszerzési törvényt! Az ön mondanivalójából kiderült, hogy a tárcának nincs stratégiája, de van pénze, ám ez nem jelenti azt, hogy azt a pénzt felelőtlenül lehet költeni. Nem lehet kétséges, hogy színlelt szerződések alapján folyik a közpénzek elszivárogtatása. Egyébként pedig ne tolja a felelősséget az ügyvezetőre, mert ön a felelős érte, miniszter úr, hiszen a kht.nak ön a tulajdonosa. Elengedhetetlen, tisztelt képviselő társaim, hogy ne fogadjuk el a választ, és alakuljon egy bizottság, amelyik kivizsgálja a körülményeket és megvizsgálja a szerződéseket. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : A képviselő úr nem fogadta el a választ. K érdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a miniszteri választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a miniszteri választ 152 igen szavazattal, 89 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta.