Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 28 (175. szám) - Burány Sándor (MSZP) - a belügyminiszterhez - "Kinek vonják be az útlevelét?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BURÁNY SÁNDOR (MSZP):
7612 rendel el, és az elvétel a terhelt eljárási cselekménynél va ló jelenlétének biztosítása végett indokolt. A konkrét ügyre vonatkozó kérdésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy az ön által megnevezett és megkérdezett személy neve felmerült az APEH Bűnügyi Igazgatóságán folytatott egyik nyomozás során, azonban gyanúsít ottként az ügybe eddig nem vonták be. Egy másik ügyben korábban folyt ellene nyomozás, azonban azt már befejezték. Tudomásom szerint, tisztelt képviselő úr, jelenleg az ön által megkérdezett személy ellen rendőri nyomozó hatóság büntetőeljárást nem folytat . Míg nevezett személy bűnössége be nem bizonyosodik, csak találgatni lehet. A konkrét válaszokat nem én, hanem az ügyet érdemben lezáró hatóság vagy bíróság tudja megadni. Köszönöm. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Kösz önöm, államtitkár úr. Viszontválaszra megadom a szót Burány képviselő úrnak. Tessék! BURÁNY SÁNDOR (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Vannak azért itt érdekes esetek. Szeretném mindannyiunk figyelmébe idézni azt az esetet, a mikor Juszt Lászlónak, az ismert újságírónak bevonták az útlevelét, mert államtitoksértés gyanújába keveredett. Akkor elég gyorsan lépett ez ügyben a rendőrség; most egy 2 milliárdos áfacsalás alapos gyanúja ügyében ugyanez a rendőrség nem lépett egyáltalá n, nemhogy gyorsan. A két eset összehasonlításából az a következtetés adódik, hogy ha valakit ellenfelének tekint az OrbánTorgyánkormány, akkor annak bevonják az útlevelét, ha valakit barátjának tekint