Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 28 (175. szám) - A sportról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - SZABÓ IMRE (MSZP):
7531 szülessék. Mi nem személyes érdekeket képviselünk itt, a parlamentben, hanem a sportban dolgozók, a sportért dolgozók és a sportolótársadalom érdekeit, akik a szakmai javaslatainkat egyébként eljuttatták hozzánk. Ami az elhagyásokra vonatkozó megjegyzését illeti, ez ügyben - ahogy említette - egy alkalommal leültünk, és megbeszéltük, hogy teremtsünk olyan helyzetet, hogy hatpárti alapon az elhagyott részek helyett olyan szövegű törvényrész lépjen be, amely mindenki számára elfogadható. Ezért nem értem az ön kritikájá t e tárgykörben, hiszen ez széles körben egyeztetett álláspont volt. Megjegyezném azt, hogy én továbbra is fenntartom elvileg: egyetlenegy olyan állami beavatkozás ne történjen a civil szférába, ami a civil szférának bármilyen jogosítványát korlátozza. Az ön előadása olyasmire vonatkozott, amit mi nem állítottunk, ilyen módosító indítványt nem adtunk be, és egyébként mi az egyesülési törvény egyetlen ügyében sem kívánunk korlátozó intézkedést tenni. Végül és utolsósorban azt gondolom, hogy nagyon nehéz lesz ezután szakmai alapon együttműködni, nagyon nehéz lesz ezt a törvényt úgy végigegyeztetni, hogy mindenkinek az elképzelése megvalósuljon - a miénk valószínűleg nem az, mint az önöké. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólá sra következik Szabó Imre úr, az MSZP képviselője. Megadom a szót. SZABÓ IMRE (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. A miniszter úr hozzászólásához annyit szeretnék hozzátenni, hogy talán Bognár László, a parlament tá rsadalmi szervezetek bizottságának elnöke nem vádolható azzal, hogy holmi régmúlt, csökött gondolatok miatt