Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 28 (175. szám) - A sportról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz):
7508 sporttörvényről gondolkodunk, akkor tíztizenöt évben kell gondolkodnunk, ezért is folytatjuk az egyeztetést, hogy a politikai erők lehető legszéleseb b köre számára vállalható legyen a lehető leghosszabb távon ez a törvény. (9.50) Ami pedig az ellenőrzést illeti: közpénzekről van szó, uraim! Közpénzek, döntően költségvetési források azok, amelyek - egyébként nagyon helyes módon - biztosítják a működését és fejlődését ennek a szektornak. A közpénzek elköltését azért valahogy mégiscsak ellenőrizni kell, az úgy nem mehet, hogy odaadja az állam a pénzt, és utána azt mondja, hogy egyébként csinálhattok vele, amit akartok, és ahogyan akarjátok, mert ilyenből m ár láttunk épp eleget! A köztartozások ügyére annyiban hadd utaljak, hogy pont a '96os törvény pont azért nem váltotta be - többek között - a hozzá fűzött reményeket, mert bár a köztartozásokat mindig elengedte az adott kormányzat, de hihetetlen mértékben termelődtek újra, mintha semmi sem történt volna. Ha megnézik a következő két évi költségvetés tervezetét, abban is láthatják, hogy még mindig 1,5 milliárd forintot kell fordítania a kormányzatnak a felhalmozott köztartozások törlesztésre. Ennek a rendsze rnek kell véget érni, egy olyan gazdálkodási, működési gyakorlatnak, amely egyébként mindig csak áthárításban, kijárásban, lobbizásban tud gondolkodni. Ami pedig a nőiesítést illeti, mint megint csak demokráciaellenes lépést, úgy gondolom, ezen történik fi nomítás, de felhívom az MSZPpolitikusok figyelmét, hogy éppen most üdvözölték hétfői kongresszusukon azt, hogy több nő került a vezetésbe. Köszönöm szépen. (Szórványos derültség. - Taps a kormánypártok padsoraiban.)