Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 28 (175. szám) - A sportról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - PÁVA ZOLTÁN (MSZP):
7501 Köszönöm, képviselő úr. Szintén két percre megadom a szót Páva Zoltán képviselő úrnak, MSZP. PÁVA ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A tervezetben nagyon kevés szó esik a helyi önkormányzatokról, holott a sporttal, a testneveléssel kapcsolatos állami, megyei, sőt fővárosi feladatok nagy része ott csapódik le. Amit én tudnék javasolni, nálunk elég jól működik az ifjúsági referensi felad at, az ISM pályázatából működtetjük az ifjúsági referenst. Ezt a feladatkört ki lehetne bővíteni ifjúsági és sportreferensi feladatokkal, elláthatná akár a sportinformatikai rendszernek a bővítését is. Ma nincs, semmi nem kötelezi az önkormányzatokat arra, az egyesületeket se, hogy nyilvántartásba vegyük. Egyegy önkormányzatnak, mint a miénknek is, pont holnapután fogjuk elfogadni a város sportkoncepcióját, rákényszerülünk, mert hosszú távon szeretnénk biztosítani azt, amit a sport megkövetel. Ha lenne egy ifjúsági és sportreferensünk, akkor egész biztosan ezeket a feladatokat jól tudná koordinálni. A másik az, hogy nem kötelezi semmi az önkormányzatokat arra, hogy alkossanak egy rendeletet a sportról, mint a kultúrában megtörténik ez. Egy sportrendelettel egész biztos, hogy ezeket a feladatokat sokkal szabályozottabban, sokkal összetettebben, tisztességesebben el tudnánk végezni. Ma ott vagyok polgármesterként, sportot szerető polgármesterként, hogy nagyon szívesen alkalmaznánk egy sportreferenst, csak egy szerűen nincsen rá lehetőségem. Ha ehhez egyfajta normatív támogatást, állami támogatást, vagy akár az ISMtól egy pályázati lehetőséget kapnánk, akkor ezzel nagymértékben tudnánk segíteni a helyi sportegyesületeknek a