Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 27 (174. szám) - A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és a kapcsolódó jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
7413 fél percben, hogy figyelmükbe ajánlom MDFes képviselőtársam, Varga István módosító indítványát, amely egyértelművé tenné ezt a kérdést. Amennyiben a felek másképp nem szerződnek, a zálogkötelezett jogosult a zálogtárgy rendeltetésszerű használatára és hasznára. Bocsánatát kérem, elnök úr, hogy ez utóbbi részt ide illesztettem, de nem akartam még egyszer jelentkezni. Köszönöm sz épen a figyelmet. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tisztelt Képviselő Úr! Megdicsérem önt, hogy ilyen szorgalmas - ne tessék haragudni , hiszen csak tiszteletet érdemel az, aki gondolkodik, dolgozik. Viszont mivel nem jelentkezett több képviselő, a vita e szakaszát és a részletes vita egészét is lezárom. Hende Csaba államtitkár úr jelzi, hogy majd később kíván válaszolni a vitában elhangzottakra. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatokról a következő ülésünkön határozunk. A bír ósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és a kapcsolódó jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és a kapcsolódó jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat részletes