Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 27 (174. szám) - Az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
7409 semmisség körébe, annak veszélye nélkül, amire itt néhány k épviselőtársam felhívta a figyelmet, hogy esetlegesen olyan elítélések is rehabilitációra kerüljenek, amely elítélések a forradalomhoz és szabadságharchoz nem kötődtek, vagy ha kötődtek, nem annak céljaival vagy szellemiségével való azonosulás vezette az a dott tényállásszerű magatartást tanúsítót. A kormány, az Igazságügyi Minisztérium hosszas előkészítő munka és fontolgatás nyomán törte át ezt a falat és találta meg azt a tényleg helyes jogi megoldást, amely alapján most már a semmisség teljeskörűen kimond ható eljárásjogi megközelítés alapján, és a bírói mérlegelés kereteit szűkre szabva mindazokkal szemben, akiket olyan cselekmények miatt ítéltek el és olyan eljárási rendben és olyan úgynevezett bírói fórumok által, amely összeegyeztethetetlen az akkori és mai felfogásunkkal is. A módosító javaslatoknál, én azt hiszem, nem a szerzőség a kérdés. Az alkotmány- és igazságügyi bizottság javaslata valamennyi parlamenti frakció részéről támogatásra került, így azt hiszem, ennek a támogatása lesz egyértelmű a hatá rozathozatal során is. A FideszMagyar Polgári Párt képviselőcsoportja tehát a bizottság álláspontjával egyezően a bizottsági álláspontot teszi magáévá és annak az elfogadását fogja javasolni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, kíváne valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem. Így a részletes vitát lezárom. Megkérdezem Hende Csaba államtitkár urat, most... (Dr. Hende Csaba: A határozathozatalt megelőzően.) Jelzi, hogy majd a határozathozatalt megelőzően kíván válaszolni a vitában elhangzottakra.