Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 27 (174. szám) - Az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz):
7407 tette meg a nyilatkozatát, hogy csak a jegyzőkönyv számára nyilatkozik, de azt hiszem , most is ki kell jelenteni, hogy ha a kormánynak nem lenne anyagi jóvátételi szándéka, akkor a törvényjavaslatot nem terjesztette volna be. A bizottsági ülésen a kormány képviselője úgy nyilatkozott, hogy pontosan a kárpótlás módját és lehetőségeit nem tu dja még kellő felhatalmazás hiányában megjelölni, és olyan nyilatkozatot nem kíván tenni, amely beszűkíti ezeknek a lehetőségeknek a körét. De egy percig sem volt kérdés a kormány nyilatkozata szerint, hogy anyagi jellegű kárpótlás jár azoknak - vagy hozzá tartozóik számára esetlegesen , akikkel szemben hozott ítéletek most megsemmisítésre kerülnek. (17.10) Azért is kell erre utalnom, mert Rozgonyi képviselő úrnak azok a kicsit színpadias kijelentései, hogy itt ez a kormány vállveregetést akar adni, és hogy egyszerű bocsánatkérést gyakorol az akkor elítéltekkel vagy hozzátartozóikkal szemben - ez azért igazából olyan vélemény, amelyet talán ő maga sem gondolt komolyan, csak a költői fordulat kedvéért használta. Hiszen azt hiszem, nem ennek a kormánynak kell bocsánatot kérnie azoktól, akiket az 1956. december 11e és 1961. április 16a között hatályban volt rögtönbíráskodás, gyorsított eljárás vagy népbírósági tanács előtti eljárás keretében felelősségre vontak. Még akkor is, ha esetleg a bocsánatkérést valaki ktől joggal hiányolja Rozgonyi képviselő úr. A kormány tehát nyilvánvalóan - a korábbi semmisségi törvényekből is kiindulva - tisztában van azzal, hogy a jelenlegi törvény csak jogi rehabilitációt tud adni a hősök, forradalmárok, szabadságharcosok számára. A jogi rehabilitációtól elkülönül a társadalmi, erkölcsi rehabilitáció, amely véleményem szerint már a rendszerváltáskor megtörtént. Ehhez egyáltalában meg