Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 10 (173. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - MÉCS IMRE (SZDSZ):
7157 forintot irányzott elő. Azonban a kormánykoalíció orszá ggyűlési többsége végül csak 6 milliót szavazott meg, a mostani évre pedig egy fillért sem". Most már befejeztem az idézetet. Erre az évre, a jövő évre és az azután következő évre egyáltalán semmi sincs, bár a sora megvan a kulturális Örökség Minisztériumá ban, ki van húzva, semmi sem szerepel. Folytatom az idézetet: "A kérdésre, hogy miért éppen a polgári kormány kezeli ilyen mostohán a kommunista diktatúra megdöntésére irányuló forradalom emlékét gondozó tudományos intézet ügyét, nehéz értelmes választ adn i". Ezzel tökéletesen egyetértek, hogy nehéz értelmes választ adni. Arra kérem önöket, hogy segítsenek abban, hogy mi adjunk értelmes választ erre. Hiszen ha arra gondolok, hogy Orbán Viktorral együtt beszéltünk június 16án Nagy Imre és több száz társának a temetésén, akkor most arra kell kérnem a miniszterelnök urat, hogy vesse latba a befolyását, hogy az országkép építése érdekében, a magyar fiatalok tájékoztatása érdekében '56 emlékének tisztába tétele, ápolása érdekében segítse elő ennek a százmillió f orintnak az átcsoportosítását. Úgy gondolom, ha ez nem történik meg, az ő akkori imázsával kerül szembe a Magyar Országgyűlésnek az a része, amely nem fogja ezt megszavazni. Lehet utána papolni október 23án, június 16án bármit, akkor fogom mondani, hogy akik ezt nem szavazzák meg, azok fütyülnek '56 emlékére. Ezt mindenkinek a szemébe mondom, bármelyikőtöknek! Mert ez disznóság! Ez egyszerűen disznóság, amit csinál a másik oldal az '56os Intézettel. Be volt ugyanis tervezve a pénz, a kulturális örökség m inisztere az előző költségvetési tervezetbe betette, és akkor itt akad két vagy három kormánypárti képviselő, aki módosító indítványt adott be, és ennek következtében leszavazták.