Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 10 (173. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - PERLAKI JENŐ (Fidesz):
7151 Köszönöm a türelmet. ( Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Perlaki Jenő képviselő úrnak, Fidesz. PERLAKI JENŐ (Fidesz) : Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tóth képviselőtársam mondanivalójá hoz szeretnék kapcsolódni. Egyértelműen, röviden, világosan: az a helyzet, hogy míg 1991 és '94 között folyamatosan nagyobb volt az infláció, mint a nyugdíjak emelkedése, aztán a '94'98as időszakban, három éven át, óriási infláció mellett, továbbra is ki sebb volt a nyugdíjak emelkedése, ebben a ciklusban megindult az, hogy az infláció a nyugdíjak emelkedése alatt legyen, tehát reálértékben növekedjen. Ezek tények, egyébként a Népszabadságból idéztem ezt. Szeretnék egy másik témáról is beszélni, mégpedig a rról, hogy az imént a főváros túlfinanszírozásáról beszéltem, és nem szeretném, ha félreértenénk egymást. Folytatom tehát: '99ben 680 milliárdot költöttek el a főváros önkormányzataiban, ebből 491et a központban és 189 milliárdot a kerületekben. De ehhez tessék hozzátenni azt, hogy az öt legszegényebb kerületben 3040 százalék között volt az egy lakosra eső kiadás. Vagyis a központ összehúzza a pénzt, majd pazarol. Ez a Demszkyféle közrossz politikája. Ezt kell majd megváltoztatnunk, éppen ezért nyújtott am be módosító indítványt, amely a jövedelemkülönbség mérséklése kapcsán 5 milliárdot elvon a fővárostól, és kötött felhasználásra, földutak építésére adja vissza. Ez az egyik módosító indítványom. A másik pedig az, amelyik a fővárosi forrásmegosztásban 70 , illetve 60 százalékban szabja meg azt a minimumot,