Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 10 (173. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. NÉMETH IMRE (MSZP):
7144 elmondani, hiszen a jöv ő évi támogatási rendszerrel kapcsolatos koncepció a mai napig sincsen kész, a mezőgazdasági támogatás forráselosztása és az intézményi felhasználás pedig semmilyen felismerhető szakmai koncepciót nem követ. Ebben a költségvetésben ezekből a számokból mást nem tudunk kiolvasni, mint kényszereket. Ez egyrészt a GATT- és WTOszerződések miatt a leépülő exporttámogatások következtében állt elő, másrészt pedig az állami hitelgaranciabeváltások terhének az átcsoportosítása következtében, amelyet eddig a miniszt erelnöki hivatali fejezetben, a közös költségvetésben találtunk meg, a jövő évben már az agrárfejezetben találunk meg, és mintegy 23,8 milliárd forint terhet jelent a fejezet tekintetében. Ugyanakkor sajnos, meg kell jegyeznem, hogy az elmúlt két évben az agrártámogatási rendszer csődbe jutott. Ezt sajnos azért merem kijelenteni, mert az idei év közepére is fizetésképtelenné vált a rendszer, és a termelők teljesen kiszámíthatatlanul gazdasági tevékenységüket nem képesek tervezni. Az idei évben számított hoz zájárulásokhoz a jövő évben fognak hozzájutni, ezért az áthúzódó és a kifizetetlen számlák rendkívüli mértékben terhelik ezt a fejezetet. Sajnos, a jövő évre is mintegy 50 milliárd forint áthúzódó teherrel kell számolni. Képviselőtársaimmal, Orosz Sándorra l és Pásztohy András szocialista képviselőkkel, illetve Solymosi József agrárszövetséges képviselőtársammal ezért olyan módosító indítványokat nyújtottunk be, amelyek a termelők jövedelempozícióját kívánják javítani és megszilárdítani. Ennek az egyik legfo ntosabb eleme az elemi károk kérdése. Sajnos, az elmúlt években hihetetlen mértékű elemikártétellel kellett a mezőgazdasági termelőknek szembenézni, és azt tapasztaltuk, hogy a kormány kotorássza össze azokat a szerény milliókat, amelyeket ennek az enyhíté sére össze tudott szedni. Úgy