Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 9 (172. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP):
6792 Gondolom, az önkormányzati szférán is előbbutóbb túljutunk, de fontos néhány kérdésre reflektálni, amelyeket Kovács képviselő úr felvetett. Itt nem egy önkormányzati általános elégedetlenségről van szó, és nem arról van szó, hogy az ország jelenlegi helyzetében mit engedhetünk meg magunknak vagy mit nem. Arról van szó, hogy az önkormányzatokkal kapcsolatos teljes szabályozást ma már túlhaladta az élet. A feladatellátás tekintetében újra kellene gondo lni az alkotmányt, újra kellene gondolni az önkormányzati törvényt; a kormány és a parlament, a kormány és az önkormányzatok közötti vertikális munkamegosztást újra kellene gondolni, és nem költségvetési szabályozórendszeren keresztül, ami a tetejében nem is a normativitás irányába hat, hanem inkább most már az osztogatásos irányba érvényesít. És hozzá kell tenni azt is, hogy az önkormányzatoknál azt is vizsgálni kellene, melyik önkormányzat mit tett annak érdekében, hogy a saját helyzetén változtasson. Ebb e például beletartozik ez az önhikis dolog és így tovább, minden. Én hat éve mondom, hogy önhibáján kívül nem kerül senki hátrányos helyzetbe, kivéve ha vis maior, elemi csapás éri. A többi mind ott van valahol a hibahatáron. Azt hiányolom tehát ebből a kö ltségvetésből, hogy ha két évben merünk gondolkodni, akkor egzakt módon meg kell mondani, hogy milyen feladatcsoportra fogunk két évben gondolkodni, és hogy milyen fejlesztési irányokat akarunk az önkormányzatoknál megvalósítani. Ez ebből a költségvetésből abszolút hiányzik. És hiába keressük a költségvetési globalizációt akkor, amikor az alrendszerek a globalizáció eredményét rontják. Például az egészségügyre semmiféle finanszírozás nincs, de van intézményrendszere az összes nagyvárosnak. Ugyanezt tudom el mondani a teljes kulturális intézményrendszerről, amely egy általános normatívában