Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. november 9 (172. szám) - A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP):
6782 majd újra érvényes bázisszemléleten megmutatják évről évre, hogy a norma mennyivel növekedik; hogy ez mire elég és mit fedez, ebben viszont széles véleménykülönbség van. Nekem is van véleménykülönbségem, mert nemrég rázta a fejét az államtitkár úr, mintha a létszámcsökkentéssel nem számolna a költségvetés. Dehogynem! Azt mondja, hogy az önkormányzati szférában 2 százalékos létszámcsökkentést kell megvalósítani, és ha ezt megvalósítjuk, akkor rendelkezésre áll a fedezet. Nem i gaz! Elfelejtik hozzátenni, és legfeljebb a szomszédjával kellene a pénzügyminiszternek konzultálnia, hogy ebben a létszámcsökkentésben két dolog biztos nem igaz. Az egyik az, hogy megvalósítható, hiszen azok az önkormányzatok, amelyek végrehajtották a saj át intézményi reformjukat, semmiféle tartalékkal - létszámtekintetben - nem rendelkeznek. A másik tétel pedig: az oktatási ágazatban bizony fedezet nélküli feladatnövekedés van minden évben; mindenféle szervező beállítása, a könyvtáros beállítása és így to vább, ez létszámnövekménnyel, és nemcsak átcsoportosítással járhat. Tehát elméletileg sem képzelhető el az, hogy tovább csökkentsük a létszámokat. Ugyanakkor merészen kijelenti a Pénzügyminisztérium, hogy bizony itt, ebben a normanövekedésben benne van min dez az összes szakmai feltétel. Egyszerűen nem igaz! A másik oldalról pedig a minimálbér eléri az intézményrendszert is, függetlenül attól, hogy a bértábla és a minimálbér között vane valamiféle pillanatnyi átjárhatóság. Ha megnézi a Pénzügyminisztérium, akkor valószínűleg nem talál, hiszen vannak olyan, ma még közalkalmazotti besorolások, ahol a bértábla nem éri el a minimálbért. Ezen ki fog segíteni? Világos, hogy ezt is az önkormányzatoknak kell megoldaniuk,